Péntekig meghosszabbították a diákhitel igénylésének határidejét

Forrás: MTI2020. 03. 24. 12:42
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Péntekig meghosszabbította a Diákhitel Központ a hiteligénylési határidőt a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében a koronavírus járvány okozta nehéz helyzet miatt – közölte a központ az MTI-vel kedden.

A közlemény szerint ennek értelmében az a hallgató, aki 2020. március 27-ig leadja igénylését, már áprilisban megkapja a kért összeget. A képzési díjra költhető Diákhitel2 is folyamatosan igényelhető. A szabad felhasználású Diákhitel1 továbbra is kivételesen kedvező 1,99 százalékos kamattal, a képzési költségre fordítható Diákhitel2 pedig kamatmentesen vehető igénybe – közölték.

A szabad felhasználású konstrukció esetében 15 ezer és 70 ezer forint közötti havi összeg igényelhető, de kérhető az egyösszegű folyósítás is, így akár 350 ezer forinthoz is hozzájuthat egyszerre a hallgató. A Diákhitel2 ezzel szemben kizárólag képzési díj fedezésére használható fel, összege maximum az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj lehet.

A Diákhitel Központ azt is közölte: a járványügyi helyzet ideje alatt a személyes ügyfélszolgálata zárva tart. Online szerződéskötésre ugyanakkor jelenleg is változatlanul lehetőség van, a legegyszerűbb és legbiztonságosabb, ha a hallgató a hiteligénylését az intézményi NEPTUN rendszerből indítja, mert ebben az esetben – amennyiben rendelkezik ügyfélkapuval – elektronikus aláírással otthonról, könnyen és személyes érintkezés nélkül tudja megkötni szerződését.

Ügyfélkapu hiányában a Diákhitel Direkt felületéről indítható a hiteligénylés, majd ezt követően a kinyomtatott szerződést a Pénzügyi PartnerPontok egyikén lehet leadni.

A kormány múltheti döntése alapján a Diákhitel Központ is törlesztési moratóriumot hirdet a fennálló diákhitel tőke- és kamattartozás tekintetében minden ügyfele számára 2020. december 31-ig. A moratórium ideje alatt önkéntesen törleszthető a tartozás, a társaság ezt minden esetben elszámolja – írták.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.