PM: Ismét próbára tehetik pénzügyi tudásukat a diákok

Már elindult az első, online fordulója a Nagy Diák Pénzügyes Tesztnek, amellyel jövő év február 16-ig bárki tesztelheti a tudását – közölte a program megvalósulását támogató Pénzügyminisztérium (PM) pénteken az MTI-vel.

Forrás: MTI2019. 10. 25. 12:51
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint az alapvető pénzügyi és gazdasági tájékozottság nélkülözhetetlen a tudatos fogyasztói, befektetői, gazdálkodási döntések meghozatalához. A lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó kormányzati intézkedések külön hangsúlyt helyeznek a fiatalok ismereteinek bővítésére, amit az iskolarendszeren belül és kívül megvalósuló szakmai tevékenységek támogatása, többek között a minden évben megrendezendő Pénz7 országos rendezvénysorozat is igyekszik előmozdítani.

Ebbe illeszkedik a másodjára megrendezendő Nagy Diák Pénzügyes Teszt, amelynek kérdéssora a www.nagypenzugyesteszt.hu oldalon érhető el.

A teszthez egy nyereményjáték is kapcsolódik, amely a 14-20 éves korosztályt célozza. Közülük a legjobb eredményt elérők juthatnak tovább a második fordulóba, amelynek jövő tavasszal a szaktárca ad majd otthont. Az itt legtöbb helyes választ adó 12 fiatal a döntőben mérkőzhet meg értékes nyereményekért.

A kezdeményezés népszerűségét mutatja, hogy az előző Nagy Diák Pénzügyes Tesztet 11 500 fiatal töltötte ki.

A DUE Médiahálózat és támogatói által életre hívott online játék célja, hogy a fiatalok magabiztosabban mozogjanak a pénz világában, jó döntéseket hozzanak és tudatosan tervezzék meg pénzügyeiket. A vetélkedőt a PM mellett a Diákhitel Központ, a Magyar Biztosítók Szövetsége és a Pénziránytű Alapítvány támogatja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.