Polgármester: A vártnál is jobban erősödött a gazdaság Zalaegerszegen

Az előzetesen várthoz képest jobban erősödött a helyi gazdaság Zalaegerszegen, az adóbevételek ugyanis magasabbak voltak tavaly a vártnál – közölte a város polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.

Forrás: MTI2019. 05. 17. 16:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) az előző napi közgyűlésen tárgyalt témákról beszámolva elmondta: elfogadták a 2018-as évről szóló zárszámadást, amelynek főösszege 34,875 milliárd forint lett.

A vártnál is nagyobb mértékben erősödött a helyi gazdaság, amit az mutat, hogy a helyi iparűzési, az építmény-, a gépjármű-, az idegenforgalmi és a kommunális adó összességében mintegy 200 millió forinttal haladta meg a tervezettet. A helyi iparűzési adó például az előzetesen számolt 3,95 milliárd forint helyett 4,128 milliárd forint volt.

A rendőrségi beszámolók alapján a város közgyűlése Zalaegerszeg közbiztonsági helyzetéről is tárgyalt, erről szólva a polgármester úgy fogalmazott, a zalai az ország legbiztonságosabb megyeszékhelye. A 60 ezres városban tavaly mindössze hét lakásbetörés és három autólopás vagy -feltörés fordult elő, magas ugyanakkor az ittas járművezetés miatt indult eljárások száma. Sok gondot okoz, hogy a kerékpárosok nem ismerik a szabályokat és az, hogy az elmúlt 20 év alatt több mint duplájára nőtt a járművek száma a városi utakon.

Balaicz Zoltán kitért arra: a gazdasági fellendülésnek és a családtámogatási lehetőségek bővülésének is köszönhető, hogy nagyon lassú ütemben, de évek óta emelkedett a legfiatalabb korosztály létszáma a zalai megyeszékhelyen. Míg 2014-ben 1828 gyerek számított a 3 évesnél fiatalabb korosztályba, addig a múlt évre 1924-re emelkedett a legkisebb gyerekek száma Zalaegerszegen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.