Pozitív marad a kiskereskedelem mérlege

A válsághatások miatt mérsékeltebben, 550-600 milliárd forinttal emelkedhet 2020-ban a bolti forgalom.

2020. 04. 16. 13:57
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az év elején még nominálisan 10 százalék körüli forgalombővüléssel számolhattunk a kiskereskedelemben, ami 1200 milliárd forintos bővülés lett volna az éves értékesítésben. A válsághatások miatt azonban ennél mérsékeltebben, 550-600 milliárd forinttal emelkedhet 2020-ban a bolti forgalom, ami az árnövekedést is figyelembe véve egy százalékos volumenbővülést jelentene – állapítja meg friss elemzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Felidézik, hogy a több mint három éve folyamatosan bővülő kiskereskedelemben 2017 és 2019 között értékben 20 százalékkal, míg volumenben, vagyis az eladott áruk mennyiségét tekintve 13 százalékkal nőtt a forgalom. A növekedés még az év elején is megfigyelhető volt az erős lakossági fogyasztásnak köszönhetően, januárban 7,6, míg februárban 11,3 százalékkal mértek erősebb eredményt tavalyhoz képest – utóbbiban már a koronavírus miatti pánikvásárlások is megjelentek. Összesítve még látványosabb volt a bővülés a szektorban, így az első két hónapban mért 14,5 százalékos értékbeli és 9,5 százalékos volumenbeli bővülés megalapozza egyúttal azt is, hogy a bolti forgalom volumene 2020 egészében is pozitív maradjon, és ne jelentsen akkora veszteséget, hogy a járvány teljesen átalakítja a lakosság vásárlási szokásait.

Visszahúzó válsághatások

Nem meglepő, hogy a vírus miatt kialakult gazdasági helyzetben (elbocsátások, bércsökkentések, szűkebb munkaidő, és a fogyasztói árindex növekedése) mérsékeltebben gyarapodik az üzletek kasszája. Ennek oka az is, hogy a kijárási korlátozás és a kiskereskedelmi egységek nyitva tartása szűkíti a vásárlási lehetőségeket. A home office miatt ráadásul csökkent az üzemanyag-kereskedők és az autókereskedések forgalma is, utóbbi ráadásul jelenleg szünetel, ezek a trendek ugyancsak lefelé húzzák majd az összeredmény mutatóját.

Településenként eltérő fogyasztás

Azt is látni kell, hogy a forgalom településenként eltérő hatásokat mutat. A GKI megállapítja, hogy ahol korábban is kicsi volt az átlagos forgalom, ott elképzelhető, hogy néhány bolt végleg bezár, így ezek forgalma a szomszédos településeken jelenik majd meg. A GKI az adóhivatalhoz bekötött online kasszák adatai és a statisztikai hivatal jelentései alapján arra emlékeztet, hogy az egy lakosra vetített éves vásárlások mértéke települési/kerületi összehasonlításban jelentős különbségeket mutatott mindig is, akárcsak az előző évben. Tavaly Budapest és az agglomerációs övezete, a megyei jogú városok és néhány nagyobb város, valamint a Balaton környéki települések zöme tartozott az 1 millió forint/főt meghaladó kiskereskedelmi forgalmat lebonyolító települések közé, míg az ország dél-nyugati (Baranya és Zala megyék) és észak-keleti (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyék) részén fekvő számos település a legkisebb (250 ezer forint/fő-nél kevesebb) fajlagos forgalmúak közé került.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.