Reptéri káoszt okoztak a drónok

Dróntámadás érte egymás után többször a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret az elmúlt napokban. Ez volt az első alkalom, hogy a budapesti légikikötő forgalmát pilóta nélküli repülő eszközök megjelenése miatt kellett szüneteltetni. A HungaroControl közleménye szerint kedd este öt repülőgép és a rajtuk lévő több száz utas nem tudott leszállni.

2019. 10. 17. 11:34
Drone flying near commercial airplane
Egy év alatt megnégyszereződött a szabálysértő reptetésekkel kapcsolatos bejelentések száma Fotó: 123RF
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Drón észlelése miatt átmenetileg nem indít és nem fogad járatokat a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér. Kérjük, hogy figyeljék a repülőtéri járatinformációt a kijelzőkön, valamint a BUD Airport weboldalán és mobilapplikációjában. A fenti üzenet kedd este jelent meg a Budapest Airport által kezelt kommunikációs felületeken. Előbb az egyik, majd mindkét leszállópályát le kellett zárni, és mintegy másfél órán át zárva is kellett tartani. A légi irányító HungaroControl Facebook-oldalán megjelent közlés szerint hétfőn három, kedden öt repülőgép és a rajtuk lévő több száz utas nem tudott leszállni, mert drón repült a futópályák fölé, és le kellett zárni a repülőteret. Összesen 21 járat késett.

A HungaroControl idei jelentése szerint egy év alatt megnégyszereződött a szabálysértő drónreptetésekkel kapcsolatos bejelentések száma. 2018-ban több mint egy tucat repülőgép személyzete jelezte a légiforgalmi irányítóknak, hogy drónt láttak a gépek közelében. A pilóta nélküli légi járművek nem megfelelő alkalmazásának repülésbiztonsági szempontból komoly kockázata van. Eddig az egyik legkirívóbb eset tavaly novemberben történt, amikor egy érkező járat pilótája azt jelezte a HungaroControl-irányítónak, hogy egy drón mindössze hatvan méterrel volt a repülőgép alatt.

A ferihegyi incidens hosszú sorozatba illeszkedik be, ugyanis számos európai város repülőterét kellett hosszabb-rövidebb időre lezárni a röpködő rotorosok miatt. Idén januárban a londoni legforgalmasabb reptér, a Heath­row forgalmát függesztették fel drónészlelés miatt, tavaly decemberben, a legzsúfoltabb ünnep előtti időpontban – ugyancsak Nagy-Britanniában – a gatwicki leszállópályát kellett lezárni több mint egy napra sorozatos támadások miatt. A drónok világszerte egyre gyakrabban röpködnek a személyszállító gépek közelében. A legnagyobb videómegosztón látható egy felvétel, amelyen a kamera a leszálló repülőgépet felülről fényképezi. Előfordult már olyan baleset is, amikor a leszálló gép nekiütközött egy ­rossz helyen cirkáló drónnak. A balesetveszélyes légi eseményekkel foglalkozó bizottság (Airprox Board) adatai szerint 2018 végéig 128 vészhelyzetet jegyeztek fel csak az Egyesült Királyságban.

Egy év alatt megnégyszereződött a szabálysértő reptetésekkel kapcsolatos bejelentések száma
Fotó: 123RF

Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója egy háttérbeszélgetésen azt mondta, a drónok száma a világon hat-hét éven belül tízmillió­ra emelkedhet, hazánkban 2020-ra a drónos repülések száma elérheti a napi harmincezret: most éppen ennyi kereskedelmi légi járat közlekedik naponta Európában. A világ vezető államai hatvanmilliárd dollárt fektetnek az iparágba, amiből Magyarországnak ­2025-re 72 milliárd forint bevétele származhat. A HungaroControl azért kezdeményezett széles körű összefogást a drónok használatát szabályozó jogszabályok és ellenőrző eszközök megteremtése érdekében, mert számára világos, hogy a meglévő eszközeivel képtelen irányítani a drónokat. Ha egy repülőgép fel kíván szállni Magyarország területén, annak ezt be kell jelentenie a légi irányításnál, amely engedélyt ad és nyomon követi a haladását. De a néhány dekás szerkezet, amely alig emelkedik a házak teteje fölé, láthatatlan a szolgálatok számára, és nincs is értelme irányítani.

Ugyanakkor a Ferihegyi repülőtér közvetlen közelében egyáltalán nem szállhatna fel drón, mert tragédiát okozhat. Szepessy Kornél szerint céljuk a szabályozott integrálás és az, hogy a magyar szolgáltató megkerülhetetlen legyen. Ezért is indultak el egy uniós pályázaton, amely a drónok repülését menedzseli. Ennek részeként már elkészült az a honlap, amely a drónok regisztrálására szolgál, de meteorológiai és légtérhasználati információ­kat is ad.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.