Sok vállalkozás szinte kilátástalannak értékeli helyzetét

A túlélés érdekében öt budapesti vállalkozásból négynél hajtottak végre valamilyen megszorítást.

Magyar Nemzet
2020. 05. 18. 20:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fővárosi vállalkozásoknak kevés a tartaléka, hatvan százalékuk legfeljebb három hónapra elegendővel rendelkezik – közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). Az érdekképviselet 21 iparágban 3440 fővárosi céget kérdezett meg a koronavírus-járvány gazdasági hatásáról. A válaszok alapján a cégek 16 százalékának már elfogytak a tartalékai. Ha a válság legalább még 4 hónapig tart, és a cégek nem kapnak segítséget, akkor a kétharmaduk maradna tartalék nélkül, valamint hat hónapnál hosszabb válság esetén alig nyolc százalékuk tudná önerőből finanszírozni a vállalkozását.

A válaszok alapján Budapesten a vállalkozások 93 százalékára negatív hatással volt a válság, a legsúlyosabban érintett gazdasági ágazatok a turizmus és szálláshely-szolgáltatás, a személyszállítás és taxiszolgáltatás, a ruha-, textil-, bőripari és művészi kézműves-vállalkozások, a szépségipari, a művészeti, szórakoztatási és kulturális, a sport- és szabadidős szolgáltatások, valamint a gépipar.

Minden ötödik vállalkozás nagyon súlyosnak, szinte kilátástalannak értékelte a helyzetét, a legsérülékenyebbek a minimális tartalékkal rendelkező mikrovállalkozások. A nagyobb cégek pénzügyi stabilitása lényegesen jobb, de egy elhúzódó válság akár a közepes cégek jelentős részét is bajba sodorhatja. A túlélés érdekében öt budapesti vállalkozásból négynél hajtottak végre valamilyen megszorítást, amely leginkább a vállalkozás részleges, vagy teljes bezárása, a működés szüneteltetése.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.