Szakmérnöki képzés a Paks II-beruházáshoz

Magyar Nemzet
2019. 05. 14. 16:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Paks II Akadémia elnevezéssel két féléves atomerőmű-üzemeltetési szakmérnöki képzés indul ősztől hat magyar egyetemen.

Az erről szóló első megállapodást tegnap írta alá Lenkei István, a Paks II Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vezetésével a baranyai megyeszékhelyen.

A képzésben a PTE mellett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Pannon Egyetem, a Miskolci Egyetem és a Dunaújvárosi Egyetem vesz részt.

Lenkei István a távirati iroda tudósítása szerint arról beszélt, hogy az új paksi blokkok létesítéséről szóló döntés megszületésekor egyértelművé vált, hogy nagyon sok új szakemberre lesz szükség.

Az ősztől induló két féléves képzésből kikerülő szakemberek jó eséllyel az új blokkok építésében, majd későbbi üzemeltetésében dolgozhatnak.

Mittler István, a társaság kommunikációs igazgatója azt mondta, a szakmérnöki képzés tananyagát a társaság a hat felsőoktatási intézménnyel közösen alakította ki.

Az azt elvégző és Pakson munkába álló fia­tal mérnököknek hosszú életpályamodellt kínálnak. Mittler István azt is közölte, első lépésben mintegy száz fia­tal mérnököt vonnának be a képzésbe.

Miseta Attila, a pécsi egyetem rektora méltatta a kezdeményezést, kiemelve, hogy a XXI. század egyik legnagyobb magyarországi beruházásának kivitelezéséhez olyan mértékű összefogás szükséges, amelyben mindenkinek jut szerep.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.