Szerény mértékben ugyan, de növekedtek tavaly a lakáshitelek

A lakosság bizonytalan gazdasági környezetben általában későbbre halasztja a tervezett beruházásait, így az ingatlanvásárlást

Horváth Éva
2021. 02. 04. 19:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az állami támogatott konstrukciók jóvoltából szerény mértékben ugyan, de növekedni tudott – a koronavírus-járvány negatív hatásai ellenére – a magyarországi lakáshitelpiac az elmúlt évben – mutat rá összeállításában a Money.hu. A szakportál a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozik, amelyek szerint

2020-ban a bankok összesen 928 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket, ami 1,9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 911 milliárd forintos összeget.

Bár a világjárvány kitörésének és két hullámának időszakában a lakáshitelek állománya képes volt gyarapodni, azért látszik a járványhatás a tavalyi számokon. A 2015 és 2018 között évente elért 29-39 százalékos, valamint a 2019-es hétszázalékos emelkedéshez képest a múlt évben csak két százalék alatti többlet jött össze a szektorban, azaz látványosan lelassult a növekedés. Ennek a hátterében az áll, hogy a lakosság bizonytalan gazdasági környezetben későbbre halasztja a tervezett beruházásait, többek között a lakásvásárlást – állapítja meg a Money.hu.

Amennyiben pusztán a piaci feltételekkel elérhető lakáshitelek állományának tavalyi alakulását nézzük, jól látható, hogy támogatás híján szó sincs növekedésről. E területen a 2020-as év inkább minimális, egyszázalékos csökkenést hozott, ami 778 milliárd forintra mérsékelte a piaci feltételű lakáskölcsönök mennyiségét.

A támogatott hiteleknél ezzel szemben 21 százalékos bővülés következett be, így a kedvezményes konstrukciókhoz kapcsolódóan 145 milliárd forint feletti eredménnyel zárták a múlt évet a hazai hitelintézetek. E pozitív tendenciában lényeges szerepet játszott az úgynevezett bázishatás is. Jelentősen bővült ugyanis 2019 közepén a támogatott lakáshitelekre jogosultak tábora: azóta a kétgyermekesek is felvehetik a tízmillió forintos kedvezményes lakáshitelt, így emiatt a múlt év első felében – az egy évvel korábbihoz képest – jelentős növekedést mutattak a támogatott kölcsönök.

A Money.hu szakértői szerint

jól látszik a tavalyi adatokból az is, hogy egyre többen választják a legbiztonságosabb konstrukciókat.

A tíz évnél hosszabb időszakra fix törlesztőrészletű lakáshitelek összege a múlt évben 29 százalékkal 127 milliárd forintra emelkedett. A hitelfelvevők tehát egyre tudatosabbak, és a kiszámítható konstrukciókat preferálják, szemben a változó kamatozású lakáshitelekkel, amelyek törlesztőrészlete jellemzően 3-12 havonta változhat.

Óvatosságra int az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) változatlanul kockázatosnak és a felelős hitelezői magatartással ellentétesnek tartja azon lakossági jelzáloghiteleket, amelyeknél az ügyfél az önerejét az általa felvett személyi kölcsönnel biztosítja – olvasható a jegybank által a napokban kibővített, s a hitelintézeteknek címzett vezetői körlevelében. Ennek megfelelően az MNB elvárja a pénzügyi intézményektől azon ügyletek arányának limitálását, ahol az önerőt újabb hitel felvételével teremtené elő az ügyfél.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.