Szijjártó Péter: A közép-európai térség mára az európai növekedés motorjává vált

Harminc évvel ezelőtt új Európa született, amikor a közép-európaiak visszafoglalhatták helyüket azon országok sorába, ahova mindig is tartoztak – vélekedett a tárcavezető.

Forrás: MTI2019. 11. 15. 13:13
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közép-európai térség mára az európai növekedés motorjává vált – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az észak-horvátországi Verőcén (Virovitica) csütörtökön, a horvát-magyar tulajdonban álló AMS Biomassza Erőmű átadásán.

Harminc évvel ezelőtt új Európa született, amikor a közép-európaiak visszafoglalhatták helyüket azon országok sorában, ahova mindig is tartoztak. Harminc évvel később, azaz ma, a közép-európai térség immáron az európai növekedés motorjává vált – jelentette ki Szijjártó Péter.

A miniszter elmondta: ez a helyzet nem magától állt elő, ennek a helyzetnek a megteremetésében a közép-európaiaknak és az őket képviselő országoknak nagyon sokat kellett tenniük.

Úgy vélte: ezért a horvátok és magyarok egyaránt, joggal lehetnek büszkék arra, hogy ésszerű gazdaságpolitikájuknak köszönhetően országuk az erős európai államok közé tartozik. Ebben a megerősödésben nagy szerepe volt a két ország gazdasági együttműködésének – tette hozzá.

Magyarország büszke arra, hogy az ötödik legjelentősebb kereskedelmi partnere Horvátországnak, és arra is, hogy a magyar tőkekihelyezések első számú célpontja mind a mai napig Horvátország. Az elmúlt években a magyar gazdaság is nagy változáson ment keresztül – hangsúlyozta.

„Kilenc évvel ezelőtt még az EU szégyen padján ültünk, mára pedig az EU szintjén is kimagasló, öt százalék feletti gazdasági növekedéssel rendelkezünk, megközelítettük a teljes foglalkoztatást, és a magyar vállalkozók közül egyre több válik elég erőssé ahhoz, hogy immáron külföldön hajtson végre komoly beruházásokat” – hangsúlyozta. Magyarország és a magyar gazdaság megerősödésének bizonyítéka, hogy egyre több magyar vállalat tevékenysége válik regionális és nemzetközi jelentőségűvé – fűzte hozzá Szijjártó Péter.

Verőce-Drávamente megyében az elmúlt huszonöt év legnagyobb piaci beruházásának nevezte a biomassza erőművet, amely Magyarország egyik legnagyobb tőkebefektető holdingjának részvételével, és Magyarország legnagyobb bankjának finanszírozásával valósult meg.

Az Arago-csoportnak nem ez az első, energiával kapcsolatos beruházása, és nem is az utolsó Horvátországi szerepvállalása – mondta a tárcavezető. „Ma egy olyan horvát-magyar együttműködésben létrejött erőművet adhatunk át, amely ötezer család energiaellátását fogja biztosítani, és amelyben teljesen klímabarát módon kivételes hatékonysággal állítanak elő energiát” – tette hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter elmondta: a beruházás, amely 5,7 milliárd forintba került, világosan ötvözi magában a versenyképességi és a környezetvédelmi szempontokat.

„A hisztériakeltés és a bombasztikus kijelentések helyett, a klímavédelembe valós és meglapozott megoldások kellenek, olyan, mint ez a verőcei erőmű, amely a ma elérhető legmodernebb technológiával működik” – szögezte le.

Magyarország és Horvátország együttműködésében nem ez az egyetlen siker – mondta a miniszter, majd hozzátette: a drávaszögi gazdasági fejlesztési program keretében a magyar kormány 527 horvátországi kis- és középvállalkozó pályázatát támogatta összesen 1,8 milliárd forinttal, és ennek nyomán 2,7 milliárd forint beruházás jött létre Szlavóniában és Baranyában. „Ezek a beruházások erősítik az itt élő magyar közösséget és erősítik Horvátország gazdaságát is” – vélekedett.

Darko Horvat horvát gazdasági miniszter beszédében megköszönte Magyarországnak, hogy kiállt Horvátország mellett, amikor az ország a legnehezebb helyzetben volt. „A kormány számára prioritás a gazdaság, és mára megéri Horvátországban befektetni” – húzta alá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.