Szijjártó Péter: Ezer új munkahely létesül Komáromban

A dél-koreai SK Innovation márciusban induló, 239 milliárd forint értékű beruházása ezer új munkahelyet teremt Komáromban – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Forrás: MTI2019. 02. 27. 17:02
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter közölte, hogy az elektromos járművek akkumulátorait gyártó üzem építése márciusban indul, a termelés 2021-2022 fordulóján kezdődhet. Az SK Innovation 430 ezer négyzetméternyi területet vásárolt Komáromban a 117 négyzetméteres gyár felépítéséhez – tette hozzá.

A beruházáshoz a kormány vissza nem térítendő támogatással is hozzájárul, ennek mértékéről azonban még tárgyalnak a befektetőkkel. Az állami segítséget a tárcavezető a magas hozzáadott értéket előállító termeléssel és a legkorszerűbb gyártási technológiák Magyarországra telepítésével indokolta.

Szijjártó Péter megjegyezte, hogy a világszinten is a piacvezetők közé tartozó SK Innovation beruházását erős regionális versenyben nyerte el Magyarország. A cég döntését a magyar emberek munkájának elismeréseként értékelte, és megjegyezte, hogy az öt legfontosabb ázsiai gyártó közül három – az SK Innovation mellett a Samsung és az GS Yuasa – már megjelent Magyarországon, míg Németországban és Lengyelországban csupán egy-egy beruházást indítottak.

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter elmondta, hogy a komáromi akkumulátorgyár munkaerőigényét a térség ki tudja elégíteni, hiszen a város és a környező települések szakképzése fejlett, a helyi felsőoktatás pedig követi a munkaerőpiac elvárásait. A kormány gazdaságpolitikája – mint fogalmazott – az ország adottságaihoz igazodva legfeljebb 5 millió munkavállalóval számol, de az oktatási rendszer átalakítása és egyes térségek fejlesztési igényei újabb jelentős beruházásoknak engednek teret.

A miniszter a magas hozzáadott értéket teremtő beruházásokra hivatkozva cáfolta azt is, hogy Magyarország csupán összeszerelő üzemekkel gyarapodik. A képzett munkaerőt alkalmazó mérnöki, szolgáltató és fejlesztő központok jelentősége megugrott, a befektetők a tavaly előtti 305 ezer forintos átlagnál 2018-ban már jóval magasabb, 425 ezer forintos fizetést kínáltak az új munkahelyeken – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.