Szijjártó Péter: Újabb két kínai városból indul közvetlen repülőjárat Budapestre

Újabb két kínai városból indul közvetlen repülőjárat Budapestre, amivel a magyar főváros vezető helyre kerül a közép-európai térségben – mondta el a magyar közmédiának Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Sanghajban.

Forrás: MTI2019. 11. 05. 14:28
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar külügyi tárca vezetője azt követően tette a bejelentést, hogy tárgyalt a China Eastern kínai légitársaság elnökével, valamint tartományi vezetőkkel.

A járatok Csengtuval, a Kína középnyugati Szecsuan tartomány székhelyével, valamint Hsziannal, a Kína északnyugati részén található Shenszi tartomány székhelyével kötik össze a magyar fővárost.

Szijjártó kiemelte: Közép-Európában óriási verseny folyik azért, hogy mely ország tudja inkább magához vonzani a kínai turistákat, különös tekintettel arra, hogy statisztikák szerint a kínai turisták a legtöbbet költő utazók közé tartoznak, emiatt pedig nagyban hozzájárulnak az adott ország gazdaságának növekedéséhez.

Minthogy a kínai turisták előnyben részesítik azokat a városokat, ahová közvetlenül tudnak repülni, a légi járatok tekintetében is vetélkedés zajlik térségünk nagyvárosai között – tette hozzá, kifejtve: mindeddig Prága volt a listavezető, a cseh fővárost ugyanis hetente tíz járattal érhetik el Kína különböző pontjairól.

Elmondta: Budapest esetében eddig heti hét járat állt rendelkezésre, jövő januártól azonban átveszi a vezetést Prágától, hiszen a China Eastern két új járatával heti 11 járat köti majd össze a magyar fővárost Kína nagyvárosaival.

A miniszter hangsúlyozta továbbá: minthogy Hszian és Csengtu fontos bástyái a kínai gazdasági növekedés egyik motorjának számító nyugati régiónak, a közvetlen járatok újabb lendületet adhatnak az országok közötti gazdasági együttműködésnek is.

Az új járatok kínai végpontjairól szólva elmondta: a 11 milliós Csengtu egyebek mellett jelentős informatikai és biotechnikai cégek központjainak ad otthont, míg a 12 millió lakosú Hszianban a szolgáltató szektor jelenti a gazdaság fő ágazatát.

A sanghaji székhelyű China Eastern utasforgalmát tekintve Kína második legnagyobb légitársaságának számít az Air China után. A több mint harminc éves múltra visszatekintő társaság flottája meghaladja az 550 gép.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.