Szijjártó: Több mint 7 milliárd forintból bővül a miskolci gyár

A Sanofi több mint 7 milliárd forintból, 1,2 milliárd forintos állami hozzájárulással bővíti a miskolci üzemét – jelentette be a beruházás csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: MTI2020. 09. 17. 11:50
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter közölte, hogy a vállalat jelentősen, csaknem 50 százalékkal bővíti a gyár termelési kapacitását a kormányzati támogatás segítségével. Az új gyártósor óránként 90 ezer fecskendőt is előállíthat. A Sanofi a termékek 95 százalékát a világ 65 országában fogja értékesíteni 2022 tavaszától

A miniszter szerencsés helyzetnek nevezte, hogy az országban a nagy múltú magyar gyógyszeripari cégek mellett nemzetközi nagyvállalatok is termelnek, összesen csaknem 25 ezer munkavállaló megélhetését biztosítva. A vállalat 2013 óta a kormány stratégiai partnere, és – mint mondta – az eltelt évek igazolták a megállapodás létjogosultságát. A gyógyszeripart a járvány megjelenése még inkább felértékelte, és a világ szeme most is a gyártókon van, hiszen mindenki az oltóanyagot várja – tette hozzá.

Szijjártó Péter a hatékony védekezés jelentősége mellett a gazdasági előnyöket is kiemelte. Magyarországon, a bevételükhöz képest, a gyógyszeripari gyártók költik a legtöbbet kutatásokra, a belföldön gyártott gyógyszerek a világ 129 országába jutnak el, a kivitel összege pedig elérte az 5,5 milliárd eurót, ami a 2010-es értéknek csaknem a kétszerese. A gyógyszercég részesedése különösen jelentős az exportból, hiszen a Magyarországon működő vállalatok sorában a 15. legnagyobb kiviteli teljesítménnyel büszkélkedhet – hangsúlyozta a miniszter.

Rónay Tamás, a Sanofi magyarországi vezérigazgatója elmondta, hogy a beruházással Európa egyik legkorszerűbb fecskendőgyárát fogják létrehozni. Az üzem ugyanakkor már most is jelentős szerepet tölt be a vállalaton belül, hiszen az elmúlt csaknem 3 évtizedben 24 milliárd forintot költöttek rá. A hosszú távú vállalati elköteleződést igazolja Magyarország iránt az is, hogy a cégcsoport összes stratégiai tevékenysége megtalálható belföldön, így többek között a hatóanyaggyártás, a kémiai kutatás, és az orvosi eszközök gyártása – tette hozzá.

Hubay György, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) üdvözölte, hogy a kormány felismerte a gyógyszeriparban rejlő lehetőségeket, és stratégiai partnerként tekint a cégre. A vállalat fontos szerepet játszik a miskolciak életében, hiszen a helyi üzem csaknem 400 helyi munkavállaló megélhetését biztosítja – hangsúlyozta.

A Sanofi Magyarországon 5 telephelyet működtet, és több mint 2 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Gyárai a miskolci Csanyikvölgyben, Újpesten, és Veresegyházon működnek. A cég adózott eredménye 2018-ban meghaladta a 4,6 milliárd forintot, 2019-ben az 5,9 milliárd forintot. 200 milliárd forintot meghaladó forgalmának csaknem háromnegyede külföldi értékesítésből származik.

A francia anyavállalat a rendszerváltást követően jelent meg Magyarországon. 1991-ben a nagy múltú Chinoin gyógyszergyárban 40 százalékos tulajdonrészt szereztek, amit 1998-ban 98 százalékosra növeltek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.