Szükség van a legfejlettebb technológiák behozatalára és kínai befektetésekre is

A teljes foglalkoztatás megteremtése után Magyarországnak a legfejlettebb technológiák behozatalára van szüksége, Budapest érdekelt a minél szabadabb globális kereskedelemben, és abban, hogy kínai vállalatok befektessenek az országban – fejtette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, felszólalva az Egy övezet, egy út együttműködés kereskedelmi fórumán Pekingben.

Forrás: MTI2019. 04. 25. 12:55
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmondta, Magyarország és Kína kapcsolatai sosem voltak olyan jók, mint most, és ennek súlyt ad az, hogy idén van a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok megteremtésének hetvenedik évfordulója. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország az elsők között ismerte el 1949-ben a Kínai Népköztársaságot.

Szijjártó Péter arról beszélt, hogy Magyarország jellegzetes ország a közép-európai térségben, kicsi és nagyon nyitott a gazdasága, amelyet erősen befolyásolnak külső tényezők, például a külső befektetői környezet és az export. A magyar gazdaságban dimenzióváltás zajlik: „a Magyarországon készült” korszakát felváltja a „Magyarországon feltalált” korszaka. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon teljes a foglalkoztatás, ezért ma már nem az a legfőbb kérdés, hogy képes-e nagy számban új munkahelyeket teremteni, hanem az, hogy képes-e növelni a fejlett technológiák piaci részesedését.

„A magyar gazdaságnak ezért valóban szüksége van arra, hogy a legfejlettebb technológiák érkezzenek az országba” – mondta Szijjártó Péter.

Hangsúlyozta, hogy véget ért az a korszak, amikor a beruházások nyugatról keletre tartottak olcsó munkaerőt keresve, a világgazdasági változások iramát ma már legalább annyira diktálja a Kelet, mint a Nyugat. Magyarország ezért érdekelt a keleti nyitásban, abban, hogy a kínai vállalatok befektessenek Magyarországon, és hozzák az országba a legújabb technológiákat. Ehhez Magyarország meglehetősen vonzó környezetet teremt, a legalacsonyabb adókat veti ki az Európai Unió országai közül, a társasági adó például egyszámjegyű, 9 százalékos, és rugalmasak a munkaügyi törvények is – közölte.

„Tekintettel arra, hogy Magyarország rendkívüli erőfeszítéseket tett a gazdaság versenyképességének növelésére, nincs mitől félnie, és teljes mértékben érdekelt a globális szabadkereskedelem megteremtésében. Ezért mindenféle akadályok, korlátozások és szankciók ellen vagyunk. Számunkra annál jobb, minél szabadabb a globális kereskedelem” – szögezte le Szijjártó Péter. Hozzátette, hogy Magyarország ezért támogatja az Egy övezet, egy út elnevezésű kezdeményezést is, amely – mint fogalmazott – megfelelő választ ad az új gazdasági korszak kihívásaira.

Szijjártó Péter leszögezte: Magyarország büszke arra, hogy az európai uniós országok közül elsőként írta alá az Egy övezet, egy út kezdeményezésről szóló szándéknyilatkozatot.

A kezdeményezés sikere összhangban van Magyarország nemzeti érdekeivel és nemzeti stratégiájával, amelyet a keleti nyitás politikájának hívnak – mondta Szijjártó Péter. Rámutatott arra, hogy Magyarország az évtized elején fogalmazta meg ezt a stratégiát, amikor tudatosult benne, hogy a növekedés a jövőben „keletről fog érkezni”. Az volt a célja, hogy kereskedelmi partnerré és Kína befektetési célországává váljon Közép-Európában.

Szijjártó Péter szerint a stratégia sikerét mutatja, hogy Kína jelenleg Magyarország legnagyobb unión kívüli kereskedelmi partnere: tavaly a kereskedelmi forgalom rekordértékű, 8,7 milliárd dollár volt, a kínai cégek magyarországi befektetései pedig meghaladták a 4,2 milliárd dollárt.

Szijjártó Péter pekingi látogatása alkalmával a két ország megállapodást írta alá, amely a jelenlegi kereskedelmi tendenciákhoz igazodva elhárítja az akadályokat a gazdasági együttműködés előtt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.