Tavaszi ékszervásár volt az aukciósháznál

Magyar Nemzet
2019. 03. 18. 19:03
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Habár az emberek szűkebb rétegét érintheti, érdekességképpen néha be lehet pillantani a magyar aukciós világ szokásaiba. A BÁV március 13-án tartott tavaszi kamaraaukciójának eredményei­ről adott ki közleményt. Számos más értékes műtárgy mellett ezúttal a legnagyobb érdeklődést a brilles és színes drágaköves ékszerek vívták ki, amelyeknek így az ára is emelkedett. A műkereskedő cég megállapította: elsősorban az eljegyzésre szánt, nagyobb köves szolitergyűrűk fogytak, például egy 0,6 karátos briliánssal ékített aranygyűrű végül háromszoros áron, 369 ezer forintért kelt el. Hasonlóan keresettek voltak a színes drágaköves ékszerek, ezek közül is főleg a smaragdok keltek el hamar. Egy hét smaragddal és egy rubinnal díszített nagy méretű, extravagáns gyűrű 221 ezer forintos árat ért el.

Az asztali ezüsttárgyak közül leginkább a gasztrokülönlegességeket keresték a vásárlók, ezek közül is a kis értékű, de mutatós, ma is hasznos tárgyak voltak kelendők – közölte a BÁV. A legtöbben a XIX. századi porcukorhintőre, tortalapátokra, teás- és mokkáskanálkészletekre licitáltak. Minden bizonnyal a húsvéti asztal díszei lesznek a megvásárolt kínálótálak és tálcák, valamint egy szecessziós vajtartó és egy ötszörös áron elkelt ezüstcsengő is.

A műtárgyak közül a Zsolnay kerámiák voltak a legnépszerűbben, ezek közül kettőt, a 80-as években készült tulipánvázákat 180 és 221 ezer forintért adták el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.