Több az új lakás, de csökkent az építési kedv a járvány idején

Miközben jelentősen, 34 százalékkal több lakást adtak át az év első felében, mint egy évvel korábban, az új engedélyek száma harmadával visszaesett. A kivitelezésekre tehát gyakorlatilag nem, a lakásépítési kedvre viszont hatott a koronavírus-járvány.

2020. 07. 30. 9:48
null
20200512 Budapest, BudaPart Új városnegyed épül a Kopaszi gátnál fotó: Teknős Miklós (TEK) Magyar Nemzet Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idei első félévben 8697 új lakás épült, ami 34 százalékkal több, mint 2019 első hat hónapjában. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatója szerint

Budapesten 22 százalékkal több, 1657 lakást vettek használatba az év első felében, a községekben 23 százalékos volt a növekmény.

A megyei jogú városokban negyven százalékkal, a többi városban 47 százalékkal több lakás készült el az előző évi adatokkal összevetve.

Ugyanakkor 32 százalékkal kevesebb, 12 475 volt az új építési engedélyek és egyszerű bejelentések száma, mint egy évvel azelőtt. Bár az ötszázalékos lakásáfa kivezetésével várható volt az építési kedv némi csökkenése, a KSH szerint

főként a koronavírus-járvány kirobbanása utáni hónapokban esett vissza átmenetileg az engedélyek és bejelentések száma.

Ez számszerűen azt jelenti, hogy márciusban az egy évvel korábbi mennyiség kétharmadára, április–májusban alig több mint felére csökkent, júniusra viszont már elérte a 2019. júniusi mennyiség kilencven százalékát. Budapesten az április–májusi visszaesés még erőteljesebb volt, de júniusban a tavalyinál majdnem kétszer több lakás építését kezdeményezték. Az adatok azt mutatják, hogy a járványhelyzet az átadott lakások számában nem okozott visszaesést, vagyis az építési munkálatok jóformán zavartalanul be tudtak fejeződni.

A kormány lakáspolitikai célja a koronavírus-járvány által kiváltott gazdasági válság ellenére változatlan: segíteni a családokat az otthonteremtésben és támogatni a fiatalokat a lakáshoz jutásban

– közölte lapunkkal a Pénzügyminisztérium, hangsúlyozva, hogy már hatodik éve folyamatosan emelkedik az új építésű lakások száma. A tárca az adatok értékelésekor arra is felhívta a figyelmet, hogy az ország egész területén növekedtek a használatbavételek.

– A koronavírus egyelőre nem fejtett ki fékező hatást a lakásépítésekre, a bővülés a második negyedévben dinamikus volt és minden településtípust érintett. A növekedéshez hozzájárulhatott a vásárlóerő elmúlt években tapasztalt emelkedése, a kedvezményes áfakulcs, a hitelállomány bővülése és a családi otthonteremtési kedvezmény – mondta Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági üzletágának vezetője. A szakember az engedélyek számának jelentős csökkenését az új lakások kedvezményes áfakulcsának kivezetésével és a vírushelyzet miatti bizonytalansággal magyarázta. Hozzátette ugyanakkor, hogy

mivel sok a korábban kiadott építési engedély, ezért a csökkenés ellenére is van még tér az új lakások építésének növekedésére.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a negyedéves adatokat emelte ki, mondván a járvány ellenére csaknem negyven százalékkal több, 3922 lakást adtak át az április–júniusi időszakban, mint az előző év azonos időszakában. Az elemző egyúttal rámutatott, hogy 2016 eleje óta a lakásépítési engedélyek és az átadások számának különbözete csaknem 82 ezer, ami tükrözi a kivitelezések igen jelentős csúszását.

Ezért idén még viszonylag magas lehet a lakásátadások száma a korábban építési engedélyt kapó, folyamatban levő építkezések miatt.

Suppan Gergely szerint a kedvezményes lakásáfa kivezetésének hatása már tükröződik a lakásépítési engedélyek visszaesésében, azonban a családvédelmi akcióterv új lendületet adhat az építkezéseknek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.