Több külföldi széfje is van Czeglédy Csabának

2019. 05. 18. 6:50
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar hatóságok tudomására jutott, hogy külföldi pénzintézetekben több széfje van a Gyurcsány-párt EP-listáján szereplő Czeglédy Csabának – értesült a Magyar Nemzet.

A szocialista politikus egyik trezorját – benne tízmillió forint értékű befektetési arannyal – még 2017-ben találták meg egy bécsújhelyi bankfiókban. A 6,3 milliárd forintos költségvetési csalással és más bűncselekmények gyanújával büntetőeljárás alá vont férfi ügyvédje akkor cáfolni igyekezett, hogy ügyfelének „bármilyen széfben itthon vagy külföldön vagyona lenne”, és kijelentette, „soha semmilyen befektetési aranyat nem vásárolt”. A hatóságok azonban megtalálták Czeglédynél a széf kulcsát, valamint a trezornyitás díjáról szóló számla is a birtokukba került.

Az, hogy a korábban az MSZP, a DK és az Altus jogi képviseletét is ellátó politikusnak további széfjei is vannak külföldön, összefüggésben állhat azzal, hogy felkerült Gyurcsány Demokratikus Koalíciójának EP-listájára, és azt is megmagyarázhatja, miért próbált tavaly független jelöltként elindulni az országgyűlési választáson.

Gyurcsány ügyvédjének egyik aranyat tartalmazó trezorját már 2017-ben megtalálták
Fotó: Havran Zoltán

Czeglédyt, mint ismeretes, 2018. március 1-jén, az országgyűlési választások előtt a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nyilvántartásba vette mint független képviselőjelöltet. Ezzel mentelmi jogot szerzett magának, s emiatt meg kellett szüntetni az előzetes letartóztatását. Egy nappal később azonban Polt Péter megkeresésére az NVB sürgősséggel tárgyalt a mentelmi jogának felfüggesztéséről, a testület pedig meg is vonta tőle a védelmet, így ismét letartóztatták.

Most viszont az időközben bírósági szakba jutó ügyében a Szegedi Törvényszéknek már nem volt lehetősége az eljárás folytatásra. Miután a Gyurcsányné vezette DK-s listára az ő neve is felkerült, az ellenzéki delegáltak megakadályozták az NVB-nél, hogy a testület kiadja őt a hatóságoknak. A bíróság erre tekintettel kénytelen volt megszüntetni az eljárást. A politikus tehát jelenleg zavartalanul utazhat külföldre, hozzáférhet féltett irataihoz, esetleges vagyonához, de megsemmisíthet perdöntő bizonyítékokat is.

Érdemes felidézni továbbá, hogy Gyurcsány és Czeglédy kapcsolata túlmutat a politikán. A DK-elnök felesége által igazgatott Altus Portfólió Kft. ugyanis 2016. február 25-én csaknem nyolcvanmillió forint összegben úgynevezett rövid lejáratú likviditási – a fizetési nehéz­ségek áthidalására szolgáló – kölcsönt nyújtott a Czeglédy Csaba által vezetett Human Operator Zrt.-nek, annak a társaságnak, amit az ellene felhozott vádak szerint Czeglédy a költségvetési csaláshoz felhasznált. A hitelt továbbiak követték, előbb kilencven-, aztán harmincötmillió, összesen tehát több mint kétszázmillió forint kölcsönt kapott a Human Operator az Altustól, mint kiderült, jogtalanul.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.