Több mint nyolcvan százalékkal esett Ferihegy utasforgalma

Az év hetedik hónapjában 301 ezer érkező és induló utast regisztrált a Budapest Airport.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2020. 08. 07. 15:30
null
Az idei nyáron az utazók egy része a saját bőrén is tapasztalhatta a kellemetlenségeket: lemaradt a csomagja vagy fel sem szállt a gépe Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma több mint nyolcvan százalékkal maradt el júliusban az egy évvel korábbitól, ugyanakkor az előző hónaphoz viszonyítva már háromszor annyian repültek.

A repülőteret üzemeltető Budapest Airport az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében ismerteti: az év hetedik hónapjában 301 ezer érkező és induló utast regisztráltak, 81 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ugyanilyenkor. A koronavírus-járvány miatt korábban leállított járatok közül azonban egyre több indul újra, ezért az idén júniushoz képest több mint háromszor annyian fordultak meg a ferihegyi légikikötőben.

A Budapest Airport kiemelte: augusztusban már heti 500 közvetlen légi járat érhető el Budapestről, 98 úti célra. Folyamatosan tér vissza az utazási kedv, amelyhez az is hozzájárul, hogy az utasok biztonságosnak ítélik a légi utazást Budapestről. A CAPA légiközlekedési tudásközpont adatai szerint a budapesti repülőtéren az év eddigi részében 3,2 millió utas fordult meg, 64 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Lassan kap erőre a belföldi turizmus

A Magyar Nemzet arról is írt, hogy a koronavírus okozta járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) júniusban eltöltött éjszakák száma 93, a belföldi vendégek által eltöltötteké 59 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.