Több motor is repíti a magyar gazdaságot

Varga Mihály szerint a mostani magyar eredmény azért is jelentős, mert úgy jegyeztek fel idehaza öt százalékos negyedéves GDP-növekedést, hogy közben gyengélkedik a nemzetközi gazdaság.

Jakubász Tamás
2019. 11. 14. 10:22
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négy ok húzódik meg a mögött, hogy a harmadik negyedévben öt százalékkal növekedett a magyar gazdaság – erről beszélt csütörtök délelőtt a pénzügyminiszter. Varga Mihály újságírók előtt kifejtette: lényeges volt, hogy sikert hoztak a kormányzati programok, emellett folytatódott a munkahelyek számának emelkedése és a bérnövekedés, miközben jól szerepeltek a magyar gazdasági résztvevők az exportpiacokon, ráadásul javult az uniós források felhasználása.

A tárcavezető szerint a mostani magyar eredmény azért is jelentős, mert úgy jegyeztek fel idehaza öt százalékos negyedéves GDP-növekedést, hogy közben gyengélkedik a nemzetközi gazdaság, s benne a német ipar is.

Varga Mihály beszélt arról is, hogy úgy számolnak: a negyedik negyedévben 4,7 százalékos bővülés jöhet, az év egészében pedig 4,8 százalékkal nőhet a magyar gazdaság, vagyis az előzetes kormányzati várakozást is felülmúlhatja a GDP alakulása.

A miniszter – újságírói kérdés nyomán – megemlítette még, hogy a tavaszi gazdaságvédelmi intézkedések után újabb akcióterv jöhet. Ennek részletein már dolgozik a kormányzat, a lépések – mint mondta – jövőre jöhetnek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.