Több országban bajban vannak a vendéglátósok

Elharapózott a járvány a világban, számos országban magasabb a fertőzésszám, ezért szigorúbb korlátozások vannak, mint nálunk. Elhalkultak a korai határzárást kritizáló hangok.

2020. 10. 14. 18:32
null
2020.03.18. Budapest Korona vírus Budapestne, vendéglátás, tömegközlekedés, maszk Fotó: Arpad Kurucz
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már nem ismeretlen a magyaroknak és így a koronavírus által ellehetetlenített turizmus szereplőinek a fokozódó járványkészültségben elvárható társadalmi felelősségtudat, amit a határzár szeptemberi bejelentésekor első körben elsöpört a piaci felháborodás. A vírus behurcolásának kockázatát jelentő beutazások leállításával pánikhangulat uralkodott el az érintett vállalkozói körben, mivel gyorsan érkeztek külföldről az útlemondások, elmaradtak a tervezett nagyrendezvények.

Válságban. Eltűntek a külföldiek, a piac egy része bevétel nélkül maradt Budapesten Fotó: Havran Zoltán

Az előző hónapban a várt, de meg nem valósuló utószezoni forgalom hiánya a Hősök teréig hajtotta az iparági tiltakozókat: az idegenvezetők, buszos vállalkozások, turizmushoz kapcsolódó budapesti szolgáltatók részvételével zajlott felvonuláson a munka híján maradt vállalkozások sötét képet festettek a korábban rekorderedményű turizmus jövőjéről amiatt, mert újabb korlátozásokra volt szükség a vírus terjedésének megfékezésére.

Egyszeriben fenekestül felfordult a nemzetközi kínálatban is előkelő helyen szereplő Budapest turizmusa Fotó: Bach Máté

Első a lakosság védelme: a pandémia azóta fokozódik, számos országban már szigorúbb intézkedések léptek életbe, amelyek miatt főként a budapesti vendéglátósok, a belvárosi romkocsmák, az éjszakai szórakozóhelyek üzemeltetői kiáltottak farkast. Kifogásolták többek között, hogy 23 óra után csak elviteles kiszolgálásra, maszkban érkezhetnek a vendégek, és le kell mondani a nagyobb zenés, nagy tömeget vonzó rendezvények bevételeiről.

Felesleges székek, tartható a távolság. A lakosság egészségének védelme minden üzleti érdeket felülír Fotó: Havran Zoltán

Más akadálya pedig nincs a működésnek, sőt a vendéghiány okozta válság enyhítésére újabb támogató intézkedésekről dönt a kormány. Legutóbb például a pénzügyi tárca nyújtotta be az adóügyi könnyítésekről szóló javaslatot, amely az utazási irodák, vagyis a köztes értékesítők számára hoz hárommilliárd forintot jelentő könnyítést úgy, hogy mintegy kétezer vállalkozást mentesít a turizmusfejlesztési hozzájárulás fizetése alól.

Budapesten szokatlan látvány az üres tér. A városvezetés nem érzi, hogy felelős a vállalkozások jövőjéért Fotó: Bach Máté

Ezzel szemben a fővárosi önkormányzat nem tervezi, hogy célzott anyagi támogatásokkal dobjon mentőövet a tömeges leépítések ellen küzdő turizmus helyi szereplőinek, ahogy azt Karácsony Gergely a Hvg.hu-nak adott keddi interjúban megerősítette. Ebben a főpolgármester úgy fogalmazott: „Ha a politikában lenne cinizmusbajnokság, akkor a Fidesz-frakció javaslata (a turizmus ötvenmilliárdos fővárosi támogatási csomagjáról) valószínűleg elhozná az aranyérmet. Pontosan tudják, hogy erre nincs pénz” – közölte Budapest vezetője.

Ami a szigorítások elleni piaci tiltakozásokat illeti, mostanra elhalkultak, mivel a szolgáltatók is láthatják, hogy a járvány felfutásával más országok hasonló területein a magyarországinál komolyabb korlátozásokat kell eltűrni a cégeknek.

Kirakati bábukat ültettek az asztalokhoz a járvány miatt zárva tartó Mamma Mia pizzázóban a Nápolyi-öbölben, Stabia településen
Fotó: MTI/EPA-ANSA/Cesare Abbate

Persze másutt is pattanásig feszültek a idegek: Olaszországban, a milánói dómtéren a szórakoztatóipar több ezer dolgozója villámcsődülettel tüntetett a hétvégén megújított korlátozások ellen, a koktélbárok tulajdonosai pedig a hét közepén drámai helyzetről beszéltek az MTI-nek a kiüresedett teraszok miatt. Az olasz kormány este kilenc órai zárást rendelt el az éjszaka is nyitva tartó bárok, presszók, szórakozóhelyek esetében, hogy ne tömörüljenek ott a fiatalok.

Kényszerből dolgoznak kevesebbet a vendéglátósok Romániában is Fotó: Robert Ghement / Fotó: MTI/EPA

A franciáknál sem jobb a helyzet: kilenc nagyvárosban már napokkal ezelőtt bezárták egyebek mellett a bárokat, a táncklubokat, és szigorodtak az óvintézkedések az éttermekben, elmaradnak a szakmai találkozók, a szalonok, a vásárok, a kongresszusok, a plázákba pedig csak feleannyi embert engednek meg, mint amennyien beférnének.

Étterem terasza előtt várnak vendégekre a pincérek a bukaresti Óvárosban Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

Romániában betiltották a tömeges magánrendezvényeket, és a helyi hatóságoknak az adott településen annak függvényében kell a vendéglátóhelyek, mozik, színházak és koncerttermek működését korlátozniuk vagy felfüggeszteniük, hogy a lakosság hány ezreléke fertőződött meg az utóbbi két hétben.

Ukrajnában a vendéglátóhelyek legfeljebb este tíz óráig tarthatnak nyitva, és a tömegrendezvények résztvevőinek számát is drasztikusan minimalizálták.

Este tíz órakor zár egy vendéglátóhely a prágai Óvárosi téren. Ma már ki se nyithatnak Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

A szlovén kormány is újabb korlátozásokat vezetett be: a vendéglátóhelyek hamarosan akár teljesen be is zárhatnak, kedd óta csak éjfélig tarthatnak nyitva, ez a záróra vonatkozik az esküvőkre is. Megtiltották a svédasztalos étkeztetést is, és nem alakíthatók ki táncparkettek. Kötelező továbbá a szájmaszk viselete minden zárt térben, így az éttermekben és a kávézókban, amit csak az asztaluknál vehetnek le a vendégek.

Arcpajzsot viselő pincér és a szomszédos éttermek tulajdonosai beszélgetnek, miközben várják a vendégeket egy brüsszeli étterem teraszán Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Szlovákiában is súlyos a helyzet: a városokban és a falvakban kötelező a kültéri maszkviselés, betiltottak minden tömegrendezvényt, és hat főnél több ember nem gyülekezhet. Az éttermeket nem zárják be, de csak elvitelre lehet kérni vagy legfeljebb a biztonságos teraszon elfogyasztani a rendelést.

Csehországban már teljes szigor van: a klubok, a bárok és a vendéglők november 3-ig lesznek bezárva, és a kormány megtiltotta alkoholos italok nyilvános helyen történő fogyasztását.

Védőmaszkot viselő vendég ül egy zágrábi kávéházban Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat

Horvátországban pedig mostantól a művészeti, kulturális és egyéb rendezvények, valamint a sportesemények, esküvők, temetések, vallási szertartások és kiállítások megtartásához engedélyt kell kérni, ha oda a szervezők több mint ötven embert várnak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.