Több tízmillió álláshelyet sikerült megmenteni

A pandémia miatt munkavállalók százezrei kerültek utcára Európában, de az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) korábbi becslései szerint az EU-tagállamok kormányai a válság csúcsán több mint negyvenmillió munkahelyet mentettek meg a rövidített munkavégzés államilag támogatott programjaival.

Magyar Nemzet
2021. 01. 08. 16:30
null
Bebizonyosodott: a munkahelyek megtartását célzó intézkedések célba értek Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meglepő módon nem emelkedett, hanem csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben novemberben, már a második egymást követő hónapban. A koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó, ám a gazdaságot megbénító szigorú intézkedések miatt azonban rövid életűnek bizonyulhat a javuló trend – ismertette a távirati iroda.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által pénteken kiadott jelentés szerint novemberben az euróövezet 19 tagállamában 8,3 százalékra, az Európai Unió 27 tagállamában pedig 7,5 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta a szezonális kiigazítással számolva. Mindkét blokkban 0,1 százalékponttal csökkent a mutató értéke októberhez képest. Elemzők enyhe emelkedést, 8,5 százalékos rátát vártak az euróövezetre. Egy évvel korábban, 2019 novemberében az euróövezetben 7,4 százalék, az EU-ban pedig 6,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta.

A jelentés megjegyezte: tavaly márciusban, az egész világon elterjedő koronavírus-járvány kezdetén az euróövezetben 7,1 százalékon, 2008 áprilisa óta a legalacsonyabb szinten állt a munkanélküliségi ráta. Az Európai Unió 27 tagállamában 6,4 százalékon stagnált a mutató, ami a havi statisztikai adatok közlése, 2000 januárja óta a legkisebb érték volt.

A pandémia miatt munkavállalók százezrei kerültek utcára Európában, de az Európai Szakszervezeti Szövetség korábbi becslései szerint az EU-tagállamok kormányai a válság csúcsán több mint negyvenmillió munkahelyet mentettek meg a rövidített munkavégzés államilag támogatott programjaival. Az ETUC arra figyelmeztetett, hogy veszélybe kerülnek az érintett munkahelyek, ha ezeket a programokat leállítják.

A legnagyobb európai gazdaságban, Németországban 2019 novemberében 3,2 százalékon, tavaly novemberben pedig 4,5 százalékon állt a munkanélküliségi ráta. Franciaországban az októberi 8,6 százalékról 8,8 százalékra ugrott a mutató, ami nagyobb a 2019. novemberi 8,2 százaléknál. Olaszországban az októberi 9,5 százalék után 8,9 százalékra süllyedt a munkanélküliségi ráta novemberben, míg egy évvel korábban 9,6 százalékon állt a mutató. A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát novemberben is Csehországban regisztrálták, 2,9 százalékot, majd Lengyelország következik 3,3 százalékkal, illetve Hollandia négy százalékkal. A helyzet Görögországban a legrosszabb, 16,1 százalékkal (szeptemberi adat), illetve Spanyolországban 16,4 százalékkal (novemberi adat).

Magyarország esetében az Eurostat statisztikájában az októberi az utolsó adat: 4,5 százalék volt a munkanélküliségi ráta, emelkedett az előző havi 4,4 százalékhoz képest. Egy évvel korábban, 2019 októberében 3,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta hazánkban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.