Több tízezer állás tűnt el a hazai vendéglátóiparban

A létszámcsökkentés mértéke átlagosan 15-17 százalék körüli volt idén a turisztikai cégeknél.

2020. 09. 12. 10:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A turizmushoz köthető, körülbelül 25 ezer társas és 14 ezer egyéni vállalkozás korábban mintegy 135 ezer embert foglalkoztatott – nem számolva a bérmunkát és a diákmunkát –, számuk azonban a pandémia megjelenése után több tízezerrel csökkent. A tavaszi törés után júliusban és augusztusban a foglalkoztatottsági mutató e területen másfél-két százalékot javult,

a nyáron nagyságrendileg 70–100 ezer munkavállaló ismét el tudott helyezkedni, köszönhetően a belföldi, vidéki turizmus látványos fellendülésének.

A járvány őszi felerősödésével azonban Budapesten és vidéken is körülbelül a hatodára esett vissza az érdeklődés az ilyen jellegű munkák iránt, mert várható az újabb nagyarányú állásvesztés – mutat rá a Jófogás a GKI Digital közös felmérése.

Ebből kiderül: tavasszal a szálláshelyek, fürdők, utazási irodák és más turisztikai vállalatok első lépésként szinte teljesen leépítették a szezonra tervezett bérmunkát és diákmunkát, míg a saját állománynál törekedtek az elbocsátások megelőzésére, illetve igyekeztek túlélni az állami támogatásokból. A létszámcsökkentés mértéke átlagosan 15–17 százalék körüli volt idén, ebből a nagyobb szálláshelyek és vendéglátóegységek tudták kevésbé megúszni a létszámleépítéseket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.