Több tízezer forinttal emelkedik januártól a fiatalok fizetése

Komoly eredményeket ért el Magyarország a fiatalok munkába állását támogató intézkedésekkel, mintegy kétszázezren helyezkedhettek el az állami programok segítségével – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Bodó Sándor. A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár jelezte: továbbra is kiemelt kormányzati cél a 25 év alattiak munkavállalási lehetőségei­nek bővítése, anyagi helyzetük javítása, amit nagyban előmozdít, hogy jövőre már nem kell levonni bérükből a személyi jövedelemadó összegét.

Nagy Kristóf
2021. 03. 27. 8:45
null
A fiatalok jövőre óriási fizetésemeléssel számolhatnak Fotó: Balázs Attila Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A foglalkoztatási programok eredményességét jelzi, hogy miközben a koronavírus-járvány miatt kialakult tavaly júniusi, 15,1 százalékos ifjúsági munkanélküliségi csúcs is elmaradt az ­uniós átlagtól, a mutató 2020 végére a kétharmadára csökkent.

– A tavaly decemberi 10,9 százalékos adat európai összevetésben is kedvező, sokkal alacsonyabb a tagállamok 17 százalékos átlagánál. A jelenleg is elérhető kormányzati intézkedéseknek köszönhetően tehát

a járvány megjelenését követően számos uniós országgal szemben Magyarországon nem vált általánossá az ifjúsági munkanélküliség

– emelte ki a Magyar Nemzetnek Bodó Sándor.

Alig vannak már fiatalok a közfoglalkoztatásban

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára felidézte: 2015-ben még csaknem 40 ezer 25 év alatti vett részt a közfoglalkoztatásban.

A 25 év alatti fiatalok jövőre kivételes fizetésemeléssel számolhatnak, havonta tízezrekkel többet kapnak kézhez
Fotó: MTI/Balázs Attila

Számuk 2021 elejére a tizedére, négyezer főre esett vissza, pedig a közfoglalkoztatotti összlétszám mindössze harmadára csökkent.

A közmunkások elsődleges munkaerőpiacon való elhelyezkedésének kedvező folyamatát a koronavírus-járvány sem törte meg.

– A korábban közfoglalkoztatottként dolgozó fiatalok sikeres átvezetése a versenyszférába kiemelten fontos, mivel ennek eredményeként válhat hosszú távon tartóssá a foglalkoztatásuk – emelte ki Bodó Sándor.

Folyamatosan az állami támogatás

– A 25 év alatti fiatalok munkához jutását számos kormányzati intézkedés segítette az elmúlt években, beleértve a járvány megjelenését követő munkahelyvédelmi programokat is – részletezte az államtitkár. Az eredményekről elmondta,

az Ifjúsági garanciaprogram keretében képzési, bér- és vállalkozóvá válási támogatásban mintegy 170 ezer fiatal részesült az utóbbi években.

A munkahelyvédelmi akció adókedvezményei, a mobilitási támogatások, a közfoglalkoztatásból a versenyszférába lépés elősegítése folyamatosan javította a fiatalok munkaerőpiaci helyzetét.

– Tavaly tavasszal indítottuk el a Munkahelyteremtő bértámogatási programot, amelyben csaknem 11 ezer 25 év alatti fiatal foglalkoztatásához nyújtott segítséget az állam.

Jelenleg is elérhető a 2020 őszén meghirdetett Vállalkozások munkaerő-támogatása program, amelyben a munkáltatók öt hónapon keresztül havonta legfeljebb százezer forintos bértámogatást kapnak – sorolta az államtitkár. Megjegyezte, hogy a programnak köszönhetően eddig több mint 3600 álláskereső fiatal tudott elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon.

Bodó Sándor: Általános cél a járványhelyzetben a munkahelyek megtartása
Fotó: Teknős Miklós

A családok jövedelmi helyzetét javító állami programok a 25 év alattiaknak is elérhetők: a kormány többféle támogatást nyújt a családalapításhoz és a saját lakás megszerzéséhez is.

Negyvenezres béremelés, azonnal

– Jövő januártól a 25 év alatti munkavállalók bére után már nem kell levonni a személyi jövedelemadót. Ez azt jelenti, hogy a bruttó keresetük azonnal több tízezer forinttal emelkedik – hangsúlyozta Bodó Sándor. Példaként említette, hogy

egy minimálbérért dolgozó fiatal kézhez kapott fizetése több mint 25 ezer forinttal lesz magasabb jövőre. Egy háromszázezer forintos bruttó bérért foglalkoztatott fia­tal pedig januártól több mint 45 ezer forinttal költhet el többet a keresetéből.

Az adómentesség nemcsak a teljes munkaidős fiatal munkavállalóknak jár, a kedvezménynek köszönhetően például a diákmunkások és az alkalmi foglalkoztatottak is többet kereshetnek változatlan bruttó fizetés mellett is – sorolta az államtitkár.

A járványhelyzetben általános cél a munkahelyek megtartása. Az ágazati bértámogatási programban már több mint 51 milliárd forintot fizettek ki a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került szektorok vállalkozásainak, ezzel több mint 120 ezer munkavállaló állásának megőrzését segítve.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.