Több uniós forrást várnak az európaiak

Az európaiak többsége – 56 százaléka – szerint több uniós forrást kellene áldozni a járvány okozta károk enyhítésére – derül ki az Európai Parlament (EP) megbízásából 2020 júniusának végén készített felmérésből. 

Magyar Nemzet
2020. 07. 14. 16:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Parlament felmérésében a válaszadók szerint a pénzt elsősorban a népegészségügy területére kellene irányítani, ezt a gazdaságélénkítés és az éghajlatváltozás kezelése követi. A magyar válaszadók ezzel szemben jóval kisebb arányban, 40 százalékban támogatják az uniós források növelését erre a célra.

Nagyobb szerep

Az EP felmérésében a megkérdezettek 68 százaléka nagyobb szerepet szánna az Európai Uniónak a válság utáni helyreállításban. Többségük szerint ehhez az is kell, hogy az uniónak több forrása legyen mindenekelőtt az egészségügyi ágazatot érő terhek, illetve a gazdasági hatások enyhítésére.

A válaszadók több mint fele továbbra is elégedetlen az uniós tagállamok közötti szolidaritás mértékével, bár ezen a téren némi (öt százalékpontos) javulás tapasztalható az áprilisi adatokhoz képest. A magyar válaszadók e tekintetben elégedettebbek az uniós átlagnál.

Hathatósabb fellépés

A válaszokból egyértelműen kiolvasható, hogy a polgárok nagyobb összetartást és hathatósabb fellépést várnak az uniótól a válság rendezéséhez. Azt is világosan látják, hogy az uniós költségvetés növelése nélkül aligha lehet kezelni a világjárvány példa nélküli gazdasági és társadalmi hatásait. Amikor a parlament a jelenlegi költségvetési vita során egy hatékonyabb és nagyratörőbb EU mellett teszi le a voksát, akkor az európaiak kérését juttatja érvényre – mondta az Európai Parlament elnöke, David Sassoli.

Gyenge szolidaritás

A megkérdezettek arról is nyilatkoztak, hogy kellő mértékű-e a tagállamok egymás iránti szolidaritása: 53 százalék nem érzi így, 39 százalékuk viszont általában elégedett. Áprilisban még átlagosan öt százalékponttal többen vártak volna nagyobb segítséget a tagállamoktól. Portugáliában és Spanyolországban különösen sokan voltak elégedetlenek, de Németországban, Görögországban, Romániában és Szlovákiában is meghaladta a számuk az átlagot.

Magyarországon az áprilisi adatokhoz képest öt százalékponttal többen elégedettek a szolidaritás mértékével (43 százalék).

Leginkább Portugáliában és Luxemburgban (87-87 százalék), Cipruson (85 százalék), Máltán (84 százalék), Észtországban (81 százalék), Írországban (79 százalék), Olaszországban és Görögországban (78-78 százalék), valamint Romániában (77 százalék) és Spanyolországban (75 százalék) úgy gondolják az emberek, hogy „az EU-nak több hatáskörrel kell rendelkeznie az olyan válságok kezelésére, mint a koronavírus-világjárvány”.

Növelni a költségvetést

Az európaiak többsége úgy véli, hogy több uniós pénzügyi forrásra lenne szükség ahhoz, hogy úrrá tudjunk lenni a koronavírus-válságon. A tagállamok közül tizenötben a válaszadók döntő többsége gondolja így: Görögországban 79, Cipruson 74, Spanyolországban és Portugáliában 71-71 százalékuk.

Magyarországon ez az adat 57 százalék. A magyar megkérdezettek 42 százaléka elégedett az unió rendelkezésére álló források mennyiségével, 40 százalékuk támogatná a forrásbővítést.

Egészségügy a fókuszban

Azzal kapcsolatban, hogy mely szakpolitikai területekre irányuljanak uniós többletforrások, az európai polgárok egyértelműen az egészségügyet említették a legelső helyen. 55 százalékuk számára a népegészségügyi ráfordítások a legfontosabbak. A listán előkelő helyen szerepelt továbbá a gazdaságélénkítés és a vállalkozási lehetőségek bővítése, a foglalkoztatás és a szociális ügyek, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelem.

Ha tagországokra lebontva nézzük a sorrendet, az olaszok, a szlovének és a litvánok a gazdasági helyreállítás finanszírozását érzik égetőbbnek, míg az osztrákok és a dánok inkább az éghajlat védelemét. Szlovákiában, Horvátországban és Finnországban a leggyakrabban a foglalkoztatás és a szociális kérdések merülnek fel válaszként.

Magyarországon a közegészségügy mellett a gazdaság újraindítására, az oktatásra, a védelemre és biztonságra, valamint a tiszta energiára és szállításra költenének az emberek arányaiban jóval többet, mint a megkérdezettek uniós átlaga.

Pénzügyi nehézségek

Az európai polgárok a járvány kitörése óta anyagi gondokkal küzdenek. Ebben a tekintetben alig volt változás áprilishoz képest: a válaszadók 57 százaléka számolt be pénzügyi nehézségekről. Elsődleges okként 21 tagállamban jelölték meg a polgárok a jövedelemkiesést (28 százalék). Leginkább a magyarok és a spanyolok (43-43 százalék), a bolgárok és a görögök (41-41 százalék), valamint az olaszok (37 százalék) panaszkodtak erre. A magyar választók a pénzügyi nehézségekkel kapcsolatos válaszok mindegyikében jóval az uniós átlag feletti nehézségeket jelöltek meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.