Többen már hetekkel ezelőtt vettek ajándékot

Egyre többen ismerték fel, hogy a minket körülvevő tárgyak nem feltétlenül boldogítanak hosszú távon, míg a közös emlékek velünk maradnak, és erősítik emberi kapcsolatainkat.

2019. 12. 19. 7:34
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Élménykarácsony – erre vágynak legújabban a magyarok, az idei ünnepek előtti ajándékbeszerzések során ugyanis piackutatók megfigyelték, hogy tárgyak helyett egyre inkább olyan programokra keres rá a nagy többség, amelyeken a szeretteikkel együtt töltött idő számít a különféle élményekben.

– Minden második ember ebben az évben élményt szeretne ajándékba adni karácsonyra, a 18–24 éves fiatalok körében ez az arány nyolcvan százalék – mutat rá a legnagyobb magyar közösségi vásárlói oldal, a Bónusz Brigád és a GKI Digital friss felmérése.

Eszerint a megkérdezettek tervei szerint a nagy átlag három-négy embernek ajándékozna élményt összesen 25 ezer forint körüli értékben, de minden negyedik válaszadó már nagyobb összeget áldozna erre, mégpedig több mint negyvenezret. Viszonylag időben léptek a családok: december közepére a válaszadók negyven százaléka már minden meglepetést beszerzett a fa alá, ehhez sokan a november végi black friday akciós kampányban vásároltak be, legalább húszezer forint értékben – derül ki az adatokból.

– Egyre többen ismerték fel, hogy a minket körülvevő tárgyak nem feltétlenül boldogítanak hosszú távon, míg a közös emlékek velünk maradnak, és erősítik emberi kapcsolatainkat – fogalmazott a felmérés kapcsán Kaprinay Zoltán, a Bónusz Brigád egyik alapítója.

Az év végi kínálatból a színház- vagy egyéb kulturális eseményre szóló jegyeket kapkodják el a leghamarabb a magyarok, míg a második legnépszerűbb élményajándék a belföldi wellness utazás, ami főként a férfiak körében gyakran választott ajándéktípus. Kapósak még az étterembe szóló ajándékutalványok, a wellness-programokra szóló kuponok, illetve továbbra is gyorsan fogynak a tavalyhoz képest már kevésbé különlegesnek számító szabadulószobás játékprogramok lehetőségei, amelyekre jellemzően csoportok fizetnek be.

A magyarok átlagosan 38 ezer forintot költenek karácsonykor, ez a Cofidis hitelmonitorból derült ki korábban. Ebben a szezonban a 18–69 éves lakosság nyolctizede vásárol ajándékot (leginkább kozmetikum, ruha, könyv, élelmiszer és játék) vagy a szükséges alapanyagokat, emellett a magyarok ötöde saját kezűleg is készít ajándékot.

A legtöbben főként plázában, illetve a hiper- és szupermarketekben költik a pénzt, és úgy tűnik, ezúttal kevesebben vásárolnak szaküzletből ajándékot, mint tavaly. A drágább ajándékokat, mint például ékszereket, wellness-, utazás- vagy belépőjegyeket a tavalyinál többen, de az összes válaszadóból egy szűkebb kör, ötödük szerzi be.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.