Tudatosan az ünnepi örömök idején

Kedden sokaknak válhat valóra egy-egy álma, ha a rég áhított ajándékokkal lepik meg, ám ahogy a korábbi években, vélhetően azok sem lesznek kevesen, akiknek csalódást okoz, amit a karácsonyfa alatt találnak, még ha azt nagy gondossággal is választották ki. A fogyasztóvédelemért felelős szaktárca arra figyelmeztet, hogy ha hibás a termék vagy nem működik, akkor szavatossági, jótállási igényeket érvényesíthetünk, ám csupán az ízlésünk kedvéért a kereskedők nem kötelesek kicserélni az ajándékot, bár ma már egyre több üzletben megteszik. Az egyik legnépszerűbb meglepetés idén az utazás, de a két ünnep között indulóknak, a szilveszterezőknek is akadnak megfontolandó tanácsok.

2019. 12. 23. 11:36
null
Nem csitul az élénk áruforgalom karácsony után, a boltosok együttműködnek a vásárlókkal Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az üzlet köteles a terméket javíttatni vagy egy ugyanolyan termékre kicserélni, végső esetben pedig visszafizetni a vételárat, ha a karácsonyra kapott ajándék hibás, sérült vagy nem működik. Vita esetén a fogyasztóvédelmi hatósághoz és a békéltető testületekhez forduljanak a vásárlók, külföldről vett termék esetén pedig az Európai Fogyasztói Központtól kérhetnek ingyenes szakmai segítséget – mondta Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár az ünnepi vásárlások következő szakasza, az ajándékok cseréje miatti újabb roham közeledtével.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakembere emlékeztetett, hogy az interneten rendelt ajándékoknál az átvételtől számított 14 napon belül a webáruház köteles a hibátlan árucikket is visszavenni, a termék kipróbálását szolgáló elállási idő alatt a fogyasztónak nem is kell indokolnia a döntését. Megesik, hogy a kapott ruhadarabnak nem jó a mérete vagy nem tetszik, könnyebb dolga van a cserére vágyó fogyasztónak, ha interneten rendelték azt, mivel ekkor is élhet az indoklás nélküli elállás jogával.

A hagyományos boltokban viszont nem írja elő jogszabály a szubjektív szempontok alapján történő visszavásárlást, de a nagy piaci versenyben egyre több kereskedő önként biztosít levásárlási vagy cserelehetőséget az év utolsó napjaiban vagy január elején.

Az innovációs tárca a karácsonyi utazások fontos körülményeire is felhívta a figyelmet, mivel a felmérések szerint a legnépszerűbb élményajándék idén az utazás, legtöbbször az egész családnak. A külföldre készülőket az ITM Európai Fogyasztói Központja korábban a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tájékoztatta a légi utasok jogairól és fogyasztóvédelmi lehetőségeiről – jelezték a közelgő ajándékozásokkal aktuálissá váló téli utazási hullám küszöbén.

Nem csitul az élénk áruforgalom karácsony után, a boltosok együttműködnek a vásárlókkal
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Schanda Tamás parlamenti államtitkár leszögezte, hogy a tárca munkatársai a magyar és a külföldi utasokat egyaránt segítik a repülőtéren, a helyszíni tájékoztatón túl pedig az interneten, a fogyasztóvédelem.kormány.hu oldalon is fogadják a bejelentéseket. Kis tájékozódással a turisták megtudhatják például, hogy mi a teendő járatkésés, járattörlés esetén vagy ha eltűnik a poggyász. – A vendégeknek jó emlékekkel kell hazatérniük Magyarországról akkor is, ha ilyen történik velük – fogalmazott az államtitkár.

Az európai hálózatban működő fogyasztói központok magyarországi egységének hatékonyságát mutatja, hogy tavaly kétszázötven ügyben és csaknem 27 millió forint értékben segítettek a magyar és az EU-utasok kártalanítási és egyéb vagyoni igényeinek érvényesítésében. A rendezett ügyek száma idén már a háromszázhatvanat is meghaladja, a kártalanítási és egyéb összegek elérik az 51 millió forintot. Érdemes figyelembe venni, hogy az ingyenes segítségnyújtás hosszú és költséges jogi eljárásoktól kímélheti meg az érintetteket, akik az EU más országai­ban is számíthatnak segítségre.

A szaktárca figyelmeztet: sokan utaznak fapados légi járatokkal külföldre az év végi időszakban, tudni kell, hogy ezen légicégek gyakorlata számos ponton eltér a hagyományos repülős társaságokétól. Például a diszkontok nem üzemeltetnek csatlakozó (átszálló) járatokat, így mivel a fapados utaknál minden szakasz külön járatnak minősül, a légitársaság nem felel, ha az egyik gépét törlik és a turista lekési a következő csatlakozást.

A fogyasztóvédők szerint érdemes átnézni a külön díjakra, a csomagokra vonatkozó szabályokat is, és alapvető szempont, hogy utasbiztosítás nélkül nem szabad elindulni, még néhány napra sem. Tanácsos biztosítást kötni a csomagokra is, mivel az irányadó nemzetközi egyezmény alapján 1400 euróig vállalnak felelősséget a poggyászkárokért. Indulás előtt célszerű feljegyezni a légitársaság ügyfélszolgálatának elérhetőségét is, hogy szükség esetén kapcsolatba tudjunk lépni velük.

Tilos a repülőre vinni kocsonyát és csillagszórót is

Egyre többen döntenek úgy, hogy melegebb éghajlatú külföldi pihenőhelyen töltik az év végét, míg sokan karácsonyra vagy a két ünnep között térnek haza a szeretteikhez. Mivel az elkövetkező két hétben rekordszámú utasra számítanak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ezért a Budapest Air­port csokorba gyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat az útra kelőknek, hogy az ünnepek előtti hajtást követő kiruccanás is gördülékenyen történjen.

A várható tömeg miatt alapvetően azt tanácsolják mindenkinek, hogy a gép indulása előtt legalább két-három órával érkezzen meg a repülőtérre. Várható, hogy hosszabb várakozási idő lesz jellemző az utasfelvételnél és az utasbiztonsági ellenőrzésnél. Jó tudni, hogy a fővárosi légikikötőben a napi csúcsidőszak reggel 6 és 7 óra, illetve 11–13 óra között van, és a tendenciák szerint nagyon sokan utaznak pénteken és hétfőn, hogy egy-egy hosszú hétvége alkalmával új városokat fedezzenek fel. Az ünnepek alatt hagyományosan december 23., továbbá december 27–28., illetve a szilvesztert megelőző december 30. ígérkezik a legforgalmasabbnak. A legtöbben az Egyesült Királyságból érkeznek ilyenkor, de az új tengerentúli, hosszú távú járatoknak köszönhe­tően több az Egyesült Államokból és különböző ázsiai országokból hazánkba utazó turista is. A Budapestről indulók körében népszerű célállomás ilyenkor Ázsia, de sokan döntenek a közelebbi, melegebb éghajlatú úti célok, például a közel-keleti országok vagy a mediterrán európai országok, mint Spanyolország és Görögország mellett.

Vannak tiltott eszközök, amiket www.bud.hu oldalon felsorolnak. Karácsonykor is tiltott tárgynak minősül minden gyúlékony anyag: csillagszórót és tűzijátékot sem a feladott, sem a kézipoggyászban nem lehet például szállítani. Akinek eszébe jut hagyományos karácsonyi ételt magával vinni, érdemes észben tartania, hogy például a folyadéknak számító kocsonya sem utazhat a kézipoggyászban, de például a bejgli igen. Fontos újdonság, hogy a biztonsági ellenőrzés során már nem szükséges a laptopokat és nagyobb elektronikai eszközöket kivenni a poggyászból – ez gyorsabbá teszi a kötelező ellenőrzést.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.