Tumultus az áruházakban

Húsvét alkalmából a tipikus élelmiszerek eladásai nőnek a leginkább, ilyen a sonka és a hústermékek, a kalács, a tojás, a friss zöldségek, valamint a különféle édességek és sütőipari termékek.

2019. 04. 13. 6:45
null
Csokinyulak bűvöletében. Az eddigi tapasztalatok szerint idén bátrabban vásárolnak a családok Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szokásosnál jóval élénkebb forgalomra, a parkolókban tumultusra, a pénztáraknál hosszabb várakozásra kell felkészülniük a vásárlóknak ezen a hétvégén a nagy áruházakban, a pia­cokon, az élelmiszer-árusító üzletekben, elérkezett ugyanis a legnagyobb roham ideje a húsvéti ünnepekre való felkészülés jegyében – közölte a Magyar Nemzettel az Országos Kereskedelmi Szövetség.

Vámos György főtitkár szerint az ünnep miatti pluszköltekezés a boltokban idén meghaladja az ötvenmilliárd forintot. Leginkább az élelmiszerek, italok szerepelnek nagy súllyal az ilyenkor jellemző fogyasztói kosárban, de egyes termékkörökben az iparcikkekből is több fogy. A játékokra például a magyar szülők egyharmada ötezer forintnál többet költ húsvét előtt, egynegyedük 3-5 ezer, egyötödük pedig 2-3 ezer forintot fordít gyermeke ajándékára a Regio Játék kutatása szerint.

– Mivel sokan a jövő hét munkanapjain is dolgoznak, a mostani az utolsó olyan hétvége, amikor nagyobb bevásárlást intézhetnek a családok, ezért várható, hogy tömeg lesz az áruházakban szombaton és vasárnap is – mondta a főtitkár.

Csokinyulak bűvöletében. Az eddigi tapasztalatok szerint idén bátrabban vásárolnak a családok
Fotó: Bach Máté

Megjegyezte: nagypéntekig a családok többsége lebonyolítja a húsvéti vásárlások javát, főként, mert sokan elutaznak a hosszú hétvégére vagy a tavaszi szünet idejére, illetve időben felkészülnek az ünnepi vendéglátásra. Azonban a jövő hét során – a nagypénteki bezárást követően – a szombati nap is erősnek ígérkezik a kereskedőknél, mivel sokan akkor szerzik be a friss alapanyagokat, a még hiányzó élelmiszereket, italokat, ajándékokat és a csokoládéfigurákat az ünnep további részére – egy hét múlva várhatóan az akciók is megjelennek majd a készleten maradt szezonális termékekre.

Mint mondta, húsvét alkalmából a tipikus élelmiszerek eladásai nőnek a leginkább, ilyen a sonka és a hústermékek, a kalács, a tojás, a friss zöldségek, valamint a különféle édességek és sütőipari termékek. A lakosság jövedelmi viszonyainak javulását egész évben tapasztalják a kereskedők, akik húsvét előtt valamennyi érintett termékkörben növekvő eladásokra számítanak az előző évekhez mérten, mely összességében több tíz milliárd forintos többletbevételt hoz az ágazatnak ebben a hónapban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.