Új életre kel az indóház

Nemcsak régi járművek rekonstruálásán fáradozik, de egy egész állomásépületet is megment az enyészettől a Közlekedési Múzeum. Vitézy Dávid főigazgató szerint 2022-ben már látogatókat fogad az Etele tér új kulturális központja.

2019. 10. 11. 5:50
null
Utoljára több mint harminc éve végeztek itt felújítási munkálatokat Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hátat fordít a vágányoknak – képletesen szólva –, és az Etele tér felé kíván nyitni a Közlekedési Múzeum új kiállítóhelye, a Kelenföldi pályaudvar felvételi épülete. Mint elsőként lapunk számolt be róla, a MÁV kiürítette a rossz állapotú állomásépületet, és a pénztárakat a peronok közelébe, az aluljáróba telepítette. A vasúttársaságnak nem voltak tervei az épülettel, mint azt kérdésünkre több alkalommal megerősítették, ugyanakkor nehezen elfogadható helyzetet eredményezett volna, ha az Etele téren, az új városközpont kiemelt helyén felújítás nélkül állt volna a romos állomás.

Újbuda vezetésével együtt a Közlekedési Múzeum régóta lobbizott az épület megmentéséért. A XIX. századi indóház korának kiemelkedő vasútépítési emléke, és ha a mai technológia mellett nincs is már rá szükség, a becses történeti érték jogán érdemes a fennmaradásra – mondta el lapunk kérdésére Vitézy Dávid főigazgató. A Közlekedési Múzeumnak pedig szüksége van kiállítóhelyekre addig, amíg a kőbányai múzeum felépül.

Utoljára több mint harminc éve végeztek itt felújítási munkálatokat
Fotó: Bach Mátá

Ha minden a tervek szerint halad, akkor a kelenföldi 2022-re elkészülhet, és kiválóan alkalmas lesz vasúti tematikájú kiállítások és egy hatalmas terepasztal bemutatására, valamint közlekedési témájú rendezvények szervezésére.

Az Etele tér mint új városközpont teljesen átalakul, és ebben a folyamatban is kitüntetett szerep vár a kelenföldi indóházra – fejtegette Vitézy Dávid. A téren és közvetlen környékén hatalmas iroda- és üzletközpont épül. A modern épületek között kifejezetten a tér ékessége lesz a felújított, XIX. századi épület.

Emellett nemrég adták át a forgalomnak az 1-es villamos meghosszabbított szakaszát és az új végállomást. A téren még egy villamos-, több BKV-busz, valamint egy távolsági autóbusz-végállomás is található. Vitézy Dávid úgy látja, hogy a jelentős beruházások vonzóvá teszik a területet, ezért várható, hogy további fejlesztések történnek. Mindezek segítik majd, hogy a tér, amelynek tulajdonviszonyai meglehetősen korlátozták eddig a közlekedési beruházások alakítását, egységesebb megjelenésű legyen.

Az 1861-ben létesült felvételi épületben legutóbb 1984-ben végeztek felújítási munkálatokat. Kelenföld vasútállomás a déli összekötő vasúti híd és a Ferencváros rendező pályaudvar építésével egyidejűleg épült ki. Itt kapcsolódott a Déli Vasút a bal parti körvasút segítségével a többi vasút pályájához. Maga az utasfelvételi épület – az indóház – csaknem kétszeres alapterületű volt a korabeli szabványos típusállomások méretéhez képest. A vasútállomás 2007-ben lett 125 éves. Ez alkalomból teljes műemléki védelmet kapott, és ekkor lett a neve Budapest–Kelenföld helyett Kelenföld.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.