Új finanszírozás a kkv-knak

Újszerű, feltételesen visszatérítendő támogatásra pályázhatnak rövidesen azok a mikro-, kis- és közepes vállalkozások, amelyek versenyképességükön szeretnének javítani. Az eredményességhez kötött visszatérítési arány miatt a kedvezményezettek esetében kiemelt figyelmet fordítanak majd a gazdálkodásukra jelentős hatással bíró projektek hatékony végrehajtására. Amennyiben sikereket ér el az új támogatási forma, akkor a jövőben várhatók hasonló pályázati kiírások magasabb keretösszeggel is.

Horváth Éva
2019. 08. 24. 8:43
null
Eszközök, gépek beszerzéséhez, technológiai rendszerek kialakításához kaphatnak pénzt a cégek Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elindult a „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizáció­jának támogatása” című új pályázati felhívás társadalmi egyeztetése, amely egy újszerű, feltételesen visszatérítendő támogatási formában segíti majd a vállalkozások versenyképességének javítását – mondta a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára tegnap a távirati irodának. Rákossy Balázs kiemelte: a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) részeként Magyarországon elsőként elinduló finanszírozási lehetőség, a feltételesen visszatérítendő támogatást alkalmazó felhíváshoz hasonló elven működő pályázati forma az Európai Unióban eddig csupán Portugáliában volt elérhető.

Eszközök, gépek beszerzéséhez, technológiai rendszerek kialakításához kaphatnak pénzt a cégek
Fotó: Havran Zoltán

A kétmilliárd forint keretösszegű kiírás keretében a mikro-, kis- és középvállalkozások várhatóan 5–40 millió forint között igényelhetnek támogatást új eszközök, gépek beszerzéséhez, technológiai rendszerek kialakításához, valamint az ezekhez kapcsolódó információs technológia fejlesztéséhez. A konstrukció keretében a támogató által előre meghatározott eredményességi célok visszamérésével vetik össze a pályázó teljesítményét, a projekt megvalósítását követő fenntartási időszakok egyes állomásainál a beadáskori állapothoz képest.

A feltételesen visszatérítendő támogatási forma alkalmazásával tehát olyan fejlesztések támogathatók, amelyek eredményeképpen a kedvezményezettek a saját múltbeli pozíciójukhoz képest mérhető fejlődést érnek el – mondta az államtitkár. Hozzátéve: a szempontok teljesítésének végén születik döntés a visszatérítési arány mértékéről, azaz a pályázó részleges vagy teljes felmentést kaphat az előzetesen kiutalt visszatérítendő támogatás visszafizetése alól. Amennyiben a pályázat tapasztalatai visszaigazolják a várakozásokat, és sikereket ér el ez az új támogatási forma, akkor a jövőben várhatók lesznek hasonló pályázati kiírások magasabb keretösszeggel is – mutatott rá Rákossy Balázs.

A társadalmi egyeztetés keretében beérkező javaslatokat 2019. szeptember 2-ig várják a Pályázat.gov.hu honlapon – ismertette összeállításában a távirati iroda.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.