Új, környezetbarát villamosipari üzemcsarnokot avattak

Új üzemcsarnokot adtak át hétfőn a villamosipari termékeket gyártó, nemesvámosi Csatári Plast Kft.-nél.

Forrás: MTI2020. 09. 28. 17:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A céget magába foglaló Jáger-csoport egyszerre nemzeti, környezetbarát és előmozdítója a technikai fejlődésnek – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László hangsúlyozta: a Csatári Plast árbevétele 2011 óta több mint hétszeresére nőtt, sikerének kulcsa az, hogy ennek jelentős részét fejlesztésre fordította.

A villamosfogyasztás-mérő szekrényeket, kötődobozokat és kábelelosztó szekrényeket gyártó cég új csarnoka mintegy 3 ezer négyzetméteres, a beruházás révén kilenc új munkahely jött létre.

Palkovics László elmondta: a cég a rendszerváltást megelőzően, kis műhelyként kezdte meg működését, mára nemzetközileg ismert középvállalkozássá fejlődött. Mint mondta, a 2008-as válságból a cég megerősödve került ki.

A környezettudatosságban is sikereket könyvelhet el a vállalkozás, erre példa a Budapesti Műszaki Egyetemmel közösen létrehozott műanyag kompozit, amelynek segítségével újrahasznosítják az anyagot, így a korábbinál jobb mechanikai tulajdonságokkal rendelkező termékek jöhetnek létre.

A műanyag termékeket és villamos tokozatokat gyártó Csatári Plast Kft. 1995 óta működik. A nemesvámosin kívül Herenden van a cégnek telephelye, 170 ember dolgozik a vállalatnál.

Tizennyolc országba exportál termékeket. A tavalyi árbevétel 3,5 milliárd forint volt, amelynek 47 százaléka exportból származott. Az eredmény a tavalyi esztendőben 600 millió forint volt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.