Új történelmi csúcson az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 408,25 pontos, 1 százalékos emelkedéssel, 41 234,58 ponton zárt hétfőn.

Forrás: MTI2019. 10. 21. 23:19
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője szerint pozitív volt a piaci hangulat. Mint megjegyezte, furcsa az európai piac, a múlt héten annak örült, hogy van Brexit-megállapodás, most pedig annak, hogy nincs, mindkét verzióra emelkedett. Hozzátette, az európai indexek nagyobb mértékben nőttek, a DAX újabb éves csúcsot ért el.

A magyar piac lassabban emelkedett, a nap elején még mínuszban is volt, az amerikai nyitás után volt nagyobb növekedés – mondta. Az emelkedés motorját az OTP adta, amely jelentős,közel 7,3 milliárd forintos forgalom mellett új történelmi csúcsot állított fel.

A Mol 14 forinttal, 0,49 százalékkal 2860 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 320 forinttal, 2,45 százalékkal 13 370 forintra nőtt, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6,50 forinttal, 1,43 százalékkal 448 forintra csökkent, forgalma 223,8 millió forint volt.

A Richter-papírok 20 forinttal, 0,39 százalékkal 5135 forintra gyengültek, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3962,12 ponton zárt hétfőn, ez 22,32 pontos, 0,57 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.