Újabb állami földterületeket szerezhetnek meg a gazdálkodók

Nagy érdeklődésre számít az agrártárca az új földértékesítési program második ütemében, a gazdák ez alkalommal több mint kilencezer parcella tulajdonjogát szerezhetik meg. A program még a nyáron újabb körrel bővülhet, így az állam kezében lévő, tíz hektárnál kisebb osztatlan közös tulajdonú, illetve nehezen hasznosítható területek is gazdára találhatnak.

2020. 05. 13. 19:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb állami földterületeket szerezhetnek meg a gazdálkodók, az Agrárminisztérium ugyanis a napokban meghirdette az új földértékesítési program második körében elérhető ingatlanokat. A több mint kilencezer parcella adatai már elérhetőek a Nemzeti Földügyi Központ honlapján, az érdeklődők emellett a Kormány.hu-n és az érintett települések internetes oldalain is válogathatnak a földrészletek között.

Az ajánlattételre most is harminc napjuk van a gazdálkodóknak, a program első fázisának tapasztalatai szerint kiemelt érdeklődésre lehet számítani. Nagy János, az Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkára lapunknak elmondta: a kormány tavasszal elindított új földértékesítési programját a vártnál is jelentősebb érdeklődés fogadta.

Az áprilisiban zárult, első körben meghirdetett mintegy 6500 parcella több mint hatvan százalékára érkezett érvényes vételi ajánlat. A program népszerűségét jelzi, hogy egy-egy táblára négyen-öten is jelentkeztek, így volt, ahol komoly árverseny alakult ki a vevők között. A programban nem határoztak meg minimumárakat, ezért akár egyforintos ajánlattal is be lehetett jelentkezni egy-egy parcellára. Ennek ellenére átlagosan egymillió forintos hektáronkénti árak alakultak ki. Az eladásra kínált területek átlagos mérete 0,8 hektár, a helyettes államtitkár szerint ebben a kategóriában szokatlanul magasnak számít az egymillió forint körüli vételár.

A most meghirdetett 9026 parcella között – ezek összterülete 4700 hektár – vannak azok a táblák is, amelyeket az első körben nem sikerült eladni. Az elérhető, három hektár alatti földrészletek java része továbbra is szántó, de emellett rétet-legelőt, erdőt és termelés alól kivont területeket is értékesítene az állam.

A program elsődleges célja ugyanis, hogy a korábban az államhoz került osztatlan közös tulajdonrészek és a nehezen hasznosítható földek gazdára találjanak. – Reményeink szerint az állam részaránya a tulajdonostársakhoz kerül, és ezzel újabb jelentős lépést tehetünk az osztatlan közös földtulajdon felszámolása felé – jegyezte meg Nagy János.

A helyettes államtitkár szerint mivel az állam kezében lévő osztatlan közös tulajdonú földeken fennálló tulajdoni hányadok területének mintegy 98 százaléka tíz hektár alatti, ezért előkészítés alatt van egy újabb, a három hektárnál nagyobb, de tíz hektárnál kisebb területek eladását célzó program. Az erről szóló törvényjavaslat már a parlament előtt van, s ha a honatyák jóváhagyják az egyszerűsített földeladásokra vonatkozó szabályozás ilyen irányú módosítását, még a nyáron meghirdethetik a tíz hektár alatti területeket is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.