Újabb felajánlások érkeztek a Digitális Összefogás keretében

2020. 03. 28. 9:47
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Digitális Összefogás kezdeményezés keddi bejelentése óta eltelt napokban a korábbi nyolcvan digitális felajánlás mellé újabb negyven érkezett – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium szombaton az MTI-vel.

A digitális szektor így mostanáig összesen százhúsz digitális megoldással, alkalmazással, szolgáltatással segíti a veszélyhelyzethez való alkalmazkodást elsősorban a tanárok és diákok, az idősek és a vállalkozások, munkavállalók számára – áll a közleményben.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Solymár Károly Balázs digitalizációért felelős helyettes államtitkár kedden, online sajtótájékoztatón jelentette be a Digitális Összefogás akció elindítását. A kezdeményezés célja, hogy szektor szereplői által felajánlott digitális megoldások, eszközök, szolgáltatások és önkéntes segítségnyújtás minden érintetthez eljusson a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetben.

A felajánlások sokféleképpen támogatják az otthoni tanulást, a távoli munkavégzést vagy akár a szabadidő hasznos eltöltését. A szakmai szervezetek, vállalkozások a klasszikus tanulást, csoportmunkát támogató digitális alkalmazásokat, webináriumokat, videó- és chatszobákat, virtuális osztálytermeket, a távmunkát segítő egyéni és csoportos alkalmazásokat, biztonsági megoldásokat, módszertani támogatásokat kínálnak vagy ajánlanak a felhasználók figyelmébe.

Az ágazati összefogás részeként elérhetővé válnak vírusirtók, audiovizuális stúdiókapacitás, dolgozatírás-hitelesítő rendszer, ingyenes filmadatbázisok, érettségiapplikáció, egészségügyben dolgozókat támogató alkalmazás, tartalomgyártás, 3D-modellezés és önkormányzati applikáció is.

A mobilszolgáltatók által felajánlott plusz adatcsomagokat bárki igénybe veheti. A távoktatásra alkalmas felajánlott digitális alkalmazások 1,6 millió diáknak és 200 ezer tanárnak, oktatónak segítenek a köznevelésben, a szakképzésben és a felsőoktatásban. A távmunkára felajánlott digitális megoldások egymillió munkavállaló otthoni munkáját segítik, számos digitális megoldás könnyíti meg a több mint kétmillió szépkorú és családjuk számára a kapcsolattartást, a leginkább veszélyeztetett korosztály védelmét – írták.

A Digitális Összefogás akció a Digitális Jólét Program koordinálásában folytatódik, további információk a felajanlas.digitalisjoletprogram.hu honlapon találhatók.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.