Újabb ösztönző lépéseket tervez a kormányzat

Magyar Nemzet
2020. 01. 20. 14:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Varga Mihály szerint nincs ok arra, hogy az óvatos bizakodásból és a tervekből visszavegyen a kormányzat. A Magyar Hírlapnak adott interjújában a tárcavezető megerősítette, bár a tavalyi öt százalékhoz közeli bővülés után némi lassulásra számítanak, a négy százalék körüli GDP-növekedés reális 2020-ra. Ennek érdekében a kormány újabb szerkezetátalakító, beruházás- és foglalkoztatásösztönző, adócsökkentő, az otthonteremtést és a lakásfelújításokat támogató lépésekre készül.

– Úgy számolunk, hogy még háromszázezer embert be lehet vonni a magyar munkaerőpiacra – fejtette ki Varga Mihály, hangsúlyozva, hogy a magyar munkanélküliségi ráta így is az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban. Mivel töretlenül nőnek a bérek a versenyszektorban, a tárcavezető szerint ezzel az állami intézményeknél is lépést kell tartani, emellett tovább csökkentenék a vállalkozók adó- és adminisztratív terheit. Az egy számjegyű szja bevezetése továbbra is az asztalon van, de ezt a háromgyermekes édesanyák élethosszig tartó szja-mentességével együtt bevezetni Varga Mihály szerint olyan ugrás lenne, ami az államháztartás korlátaiba ütközne.

A miniszter kiemelte: nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni a lakásfelújítások támogatására, hiszen ötszázötvenezer üres lakás van Magyarországon, amelyek egy része megfelelő támogatással alkalmassá tehető az otthonteremtésre. Ennek részleteiről néhány hét múlva számolnak be.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.