Újra aranyat vett az MNB: megháromszorozta tartalékait a jegybank

Másodszor döntött jelentős aranyvásárlás mellett a jegybank pár év alatt, figelembe véve a világban megjelent új kockázatokat is. Míg a befektetők a belső érték nélküli bitcoinért szaladnak, a jegybankok a jól bevált, stabil aranyat veszik.

Fellegi Tamás Péter
2021. 04. 07. 12:59
null
Fotó: www.publicdomainpictures.net
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) bejelentette, hogy eddigi 31,5 tonnás aranytartalékát megháromszorozta, amely így 94,5 tonnára növekedett. Az MNB jelen döntésével folytatta az aranytartalék 2018-as megtízszerezésével elkezdett folyamatot, aminek következtében az

aranytartalék nagysága alapján 2021 márciusára Magyarország a nemzetközi rangsor középmezőnyéből annak felső harmadába lépett elő.

A 2018-as vétel igen jó döntésnek bizonyult: akkor még az 1200-1250 dolláros sávban volt az ár, azóta azonban 2000 dollár fölött is járt már, új mindenkori csúcsot elérve. A befektetők azonban az utóbbi hónapokban az arany helyett a rendkívül bizonytalan, semmilyen fundamentális értékkel nem rendelkező bitcoint kezdték vásárolni, árát egyre magasabbra hajtva, miközben az aranyról kissé megfeledkeztek, így ára visszacsúszott 1700 dollárig. Ez remek lehetőséget kínálhatott, hogy a stratégiai vásárlásokat tervező jegybank sort kerítsen az ügyletre, a viszonylag nagy mennyiséget ilyenkor könnyen meg lehet venni az ár érdemi elmozdulása nélkül.

Csaknem száz tonnára nőtt a tartalék

Az MNB indoklása szerint a mostani döntésben fontos szerepet játszott a koronavírus-járvány időszakában kibontakozó új kockázatok kezelése is.

A globálisan megugró államadósságok vagy az inflációs félelmek megjelenése tovább erősítik az arany nemzetstratégiai jelentőségét, menedékeszköz szerepét és értékmegőrző funkcióját.

Az arany hitel- és partnerkockázattól mentes eszközként minden gazdasági környezetben hozzájárul az országgal szembeni bizalom erősítéséhez, aminek köszönhetően továbbra is világszerte az egyik legfontosabb tartalékeszköz az államkötvények mellett. Az elmúlt években az arany nemzetközi tartalékon belüli szerepe számos jegybank esetében erősödött. A jegybankok arany iránti kereslete rekordmagasságú volt 2018-ban (656 tonna), majd 2019-ben is (669 tonna).

 

Az MNB mostani döntésével Magyarország az 56. helyről a 36. helyre ugrott a nemzetközi rangsorban az aranytartalék mérete alapján, míg a kelet-közép-európai régióban a 6. helyről a 3. helyre javította pozícióját. Az ország egy főre jutó aranytartaléka 0,1 unciáról 0,31 unciára emelkedett, így a kelet közép európai régióban mostantól Magyarország rendelkezik a legmagasabb egy főre jutó aranytartalékkal. A 94,5 tonnás aranykészlet értéke jelenleg nagyjából 5 milliárd euró, Magyarország devizatartaléka az elmúlt hónapokban 27 és 30 milliárd euró között mozgott, így az arany aránya 17-18 százalék a teljes tartalékon belül.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.