Újra várják a vásárlókat a helyi piacok országszerte

Már a hagyományos piacok több mint 75 százaléka és a helyi termelői piacok 65 százaléka újra nyitva van.

Magyar Nemzet
2020. 05. 13. 13:12
null
A gabona világpiaci árának korábban nem tapasztalt emelkedése szinte minden élelmiszer előállítási költségét megdrágítja, de a felvásárlók döntik el, ebből mekkora terhet vállal a fogyasztó Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre több helyi piac nyitja meg újra kapuit a vásárlók előtt – derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből. A korábbi bezárásokat követően ma már a hagyományos piacok több mint 75 százaléka és a helyi termelői piacok 65 százaléka ismét nyitva tart. Tolna és Békés megyében például szinte az összes piac kinyitott, de vannak olyan megyék is, ahol a kezdeti tömeges bezárásokhoz képest nincs számottevő változás, ilyen például Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, ahol a nyitva tartó piacok száma alacsony.

Korábban az agrárminiszter és a köztestület is felhívta az önkormányzatok figyelmét a helyi piacok jelentőségére és kérték a települések vezetőit, hogy a járványvédelmi előírások betartása mellett engedélyezzék a piacok működését. Ezek a létesítmények ugyanis a szabályok betartásával még az áruházaknál is biztonságosabbak, illetve a helyi termelők, vállalkozások fennmaradását is segítik. A kamara szerint a piacoknak most még nagyobb a szerepük a helyi termékértékesítésben, mint valaha. A primőr zöldségek, gyümölcsök, a dísznövények, vágott virágok, egynyári palánták, a helyi élelmiszerek forgalmazása nagyban függ a helyi piacoktól.

A NAK tapasztalatai szerint a 65 év felettiek vásárlási idősávjának módosítási lehetőségével folyamatosan élnek a helyi önkormányzatok, a megfelelő idősáv kialakítása több településen jelenleg is folyamatban van. A megváltozott vásárlói szokások és az életkorhoz kötött vásárlási időintervallumok miatt a kamara javasolja, hogy a piacok a korábbiaknál rugalmasabban, akár heti több napon, vagy a megszokottnál hosszabb ideig legyenek nyitva.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.