Újrázhat Matolcsy a jegybank élén

Évszázados gazdasági rekordokról beszélt Matolcsy György, aki parlamenti meghallgatását követően második mandátumát kezdheti meg a Magyar Nemzeti Bank élén. A jegybank változatlanul kitart az eddigi céljai mellett. Miközben elsődleges horgonya az infláció, ha a lehetőségek adottak, a növekedést elősegítő gazdaságpolitikát a jövőben is támogatja majd.

Rácz Gergő
2019. 02. 27. 11:24
null
Meghallgatás a parlamentben. Az elmúlt hat évről számolt be az elnök Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Matolcsy György kap újabb megbízatást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetésére, miután ezt kedden a miniszterelnök előterjesztése nyomán megszavazta az Országgyűlés gazdasági bizottságának többsége. Meghallgatásán Matolcsy többek között az elmúlt hat év jegybanki, továbbá az elmúlt kilenc év gazdaságpolitikai eredményeit sorolta – ezekre építve tervezi következő megbízatását indítani, miután a mostani hivatalosan március elején lejár.

A jegybank elnöke, egyben elnökjelöltje meghallgatásán évszázados szinten is kimagasló gazdaságpolitikai eredményekről szólva úgy fogalmazott: 2010 után sikerült a konszolidálni a gazdaságot, a 2013-ban hivatalba lépett jegybanki vezetéssel pedig újabb támaszt kapott a hazai gazdaság. Kiemelte, hogy az MNB szoros stratégiai együttműködésben van a bankokkal, a kormánnyal és a vállalatokkal is, így képes arra, hogy leghatékonyabban eleget tegyen törvényileg meghatározott feladatainak.

Meghallgatás a parlamentben. Az elmúlt hat évről számolt be az elnök
Fotó: Kurucz Árpád

A hazai jegybank ezzel az Egyesült Államok pozitív példáját követi, ahol egy hasonlóan szoros együttműködéssel a 2008-ban kirobbant világválságból is rövid időn belül ki tudtak lábalni, miközben az Euró­pai Központi Bank állandó lemaradásban van, és ez terhet jelent Euró­pa gazdaságára.

Eközben több fontos fordulat is történt a magyar gazdaságban. Ezek közül kiemelkedik, hogy jelenleg kétharmadban belső forrásokra tud támaszkodni az ország, csak kisebb részben vagyunk függésben külső finanszírozástól. Matolcsy kiemelte, a jegybank közvetlenül nem vett, és nem is vesz részt az állam finanszírozásában, azonban közvetetten, például a bankrendszeren keresztül eddig is tudott pozitívan hatni a rendszer működésére.

Matolcsy elmondása szerint az MNB-nek változatlanul az elsődleges és egyetlen horgonya az infláció, fő mandátuma a háromszázalékos középtávú inflációs cél elérése. Emellett ügyel a pénzügyi stabilitásra, és mivel az első kettő esetében jól alakulnak a dolgok, továbbra is foglalkozhat a gazdaságpolitika és a növekedés támogatásával, mint ahogy azt az elmúlt években is tette.

Ami sikerült…

Virovácz Péter vezető elemző, ING Bank

Nagy eredmény, hogy a Matolcsy által vezetett MNB sikeresen gatyába rázta a bankokat, stabilizálódott a pénzrendszer. Jelentős eredmény, hogy szinte általánossá vált a háztartásoknál a fixált feltételű hitelezés, ami öt-tíz éves távlatra nyújt biztonságot. Ugyancsak kedvező, hogy a növekedési hitelprogram újabb körében az MNB a vállalatokat is megcélozza fix kamatozású hitelekkel.

Nyeste Orsolya szenior makrogazdasági elemző, Erste Bank

A jegybank hosszú évek után mostanra elérte háromszázalékos inflációs célját. A 2008-as válság előtt általában a cél felett volt a mutató, majd 2014-re bőven a kívánatos szint alá került a ráta. Ezt követően 2018-ra érte el a jegybanki célszintet. Az MNB elmúlt hat évében sikertörténet, hogy a jegybanknak szerepe volt a külső adósságmutatók javulásában. Ehhez kellettek külső uniós források is, de az MNB mindenképp komoly szerepet játszott az ország külső sebezhetőségének javításban. Ugyancsak jelentős érdemei vannak az MNB-nek abban, hogy életet lehelt a befagyott hitelpiacba, különösen a vállalati szegmensben.

…és ami nem

Virovácz Péter

A kommunikáció nem mindig világos. Általánossá vált, hogy Nagy Márton alelnök közli a főbb üzeneteket, az ő szavaira hagyatkozik a piac, mivel a monetáris tanács többi tagja, így Matolcsy György elnök is ritkán szerepel a nyilvánosság előtt, nem válaszol kérdésekre. Más jegybankok esetében sokkal elérhetőbbek a döntéshozók, ez a fajta a transzparencia a jegybanki hitelesség szempontjából is fontos lenne. Visszaüthet az, hogy fix hitelezéssel törekszik a biztonságra a jegybank. Ugyan alapvetően jól járnak az ügyfelek, hogy több évre azonos feltételekkel törlesztenek, a jegybanknak ugyanakkor csökkenne a mozgástere, ha a jövőben felmerülő változások nyomán bele akarna nyúlni a piaci folyamatokba.

Nyeste Orsolya

Kudarcnak nem tekinthető, de végül is a várakozásoktól elmaradó eredményt hozott az MNB azon törekvése, hogy nemcsak a rövid, de a hosszú futamidejű állampapíroknak is lejjebb vigye a hozamát. Nyeste elmondása szerint ebben a nemzetközi környezet sem segítette a jegybankot, de valószínűleg természetes is, hogy ilyen szinten egy jegybank ne tudjon belenyúlni a piaci működésbe. Ezzel együtt ez nem ártott az MNB hitelességének, és a piac jelenleg érdeklődéssel várja, hogy milyen úton indul el nem hagyományos eszközeivel a szigorítás irányába a jegybank.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.