Üzleti ok hiúsította meg a T-Systems-vételt

Magyar Nemzet
2019. 12. 12. 8:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 4iG Nyrt. előrejelzése szerint a 2019-es eredménye várhatóan nagyságrendekkel meghaladja a 2018. évi beszámolóban közölt adatokat, valamint az első három negyedévben elért teljesítménye alapján számolt időarányos eredményt.

A társaság értékesítési nettó árbevétele várhatóan meghaladja a 40 milliárd forintot, a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény mutatója a négymilliárd forintot, az adózott eredménye a 2,5 milliárd forintot. Az igazgatóság felhívta a figyelmet arra, hogy a tájékoztatással jogszabályi kötelezettségének tesz eleget, az információk az igazgatóság jelenlegi megítélésén, és nem a társaság auditált éves beszámolóján alapulnak, azok nem végleges adatok.

– A társaság vezetése racionális és kizárólag üzleti megfontoláson alapuló döntést hozott meg azzal, hogy nem vásárolja meg a T-Systemst – mondta Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója a Portfóliónak az üzlettől való keddi elállásról. Kifejtette, hogy a visszalépés mögött többek között az osztalékpolitikát érintő dilemma állt. Szerinte a tranzakcióval járó hitelfelvétel hosszú évekre korlátozta volna a 4iG lehetőségeit, ám a cég vezetése már az idén osztalékot akar fizetni.

Hangsúlyozta, hogy a 4iG főrészvényesei egyetértésben működnek, a nagytulajdonosok pedig egyetlen részvényt sem adtak el a közelmúltban, és nem is tervezik, hiszen a cégnek továbbra is komoly növekedési potenciálja van.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.