Varga Mihály: Az innovációhoz nélkülözhetetlen a digitális környezet erősítése

A kormány célja, hogy olyan fejlesztések induljanak el Magyarországon, amelyekkel behozható az Ausztriához és Németországhoz képest jelentős mértékű lemaradás.

Forrás: MTI2019. 10. 16. 20:17
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az innovációhoz nélkülözhetetlen a digitális környezet erősítése – fogalmazott a pénzügyminiszter szerdán Balatonfüreden, a X. Infotér konferencián tartott előadásában.

Varga Mihály elmondta: a vállalkozások digitális lemaradását javító kormányzati intézkedések megkezdődtek. Az a kormány célja, hogy olyan fejlesztések induljanak el gyártósorok automatizálásával, robotok alkalmazásával Magyarországon, amelyekkel behozható az Ausztriához és Németországhoz képest jelentős, és a másik három visegrádi országhoz képest kismértékű lemaradás.

A Pénzügyminisztérium az eseményre kiadott közleményében ismerteti: a magyar nemzeti össztermék 25 százalékát a digitális gazdaság állítja elő, a szektor mintegy 400 ezer embert foglalkoztat. Ez a harmadik legmagasabb arány az Európai Unióban – emelték ki, jelezve: a kormány ezért jelentős forrást, 137 milliárd forintot biztosít a vállalati digitalizáció fejlesztésére.

A miniszter előadásában kiemelte: már hatodik éve tartós növekedési pályán van Magyarország, és abban is konszenzus van, hogy növekedés várható az idén és jövőre is. Abban azonban, hogy milyen mértékben, már eltérőek a számítások – jegyezte meg Varga Mihály. Megemlítette, hogy az IMF legutóbbi, 4,6 százalékos előjelzésével szemben – az első fél év 5,1 százalékos növekedése után – ő akár 5 százalék fölötti növekedésre is lát esélyt. Leszögezte: a tartósan magas ütemű növekedéshez nélkülözhetetlen a digitális környezet erősítése, ezért fontos, hogy a magyar gazdaságban továbbra is a magas hozzáadott értékű beruházások domináljanak.

Varga Mihály kitért a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál végzett informatikai fejlesztésekre, ezek között említette, hogy 2017-ben előbb a magánszemélyeknek, 2018-ban pedig az őstermelőknek is bevezették a szja-bevallás tervezetének elkészítését, amit 2019-ben az egyéni vállalkozókra is kiterjesztettek. Lehetővé tették, hogy a teljes körű elektronikus ügyintézés megvalósuljon, bevezették az online számlaadat-szolgáltatást, és lehetőséget biztosítottak arra, hogy a jövedékiadó-bevallás tervezetét is a NAV készítse el.

A pénzügyminiszter az ország kitörési pontjai közt említette a digitalizációt a járműipar, a gyógyszeripar és az elektromobilitás mellett. Hangsúlyozta: az elektromosautó-akkumulátorok európai eladásaiban Magyarországnak egyre jelentősebb szerepe lesz, mert három komoly akkumulátor-gyártó cég is az országot választotta telephelyének.

Varga Mihály felhívta a figyelmet, hogy régiós összevetésben még van tere a digitalizáció fejlesztésének a kis- és középvállalkozásokat, a közszolgáltatások megoldásait és a lakosság digitális készségeit érintően egyaránt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.