Varga: Nem támogatjuk az adóversenyt korlátozó javaslatokat

Magyar Nemzet
2020. 12. 01. 13:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Magyarország elutasítja az olyan nemzetközi adóztatási megoldásokat, amelyek a tisztességes adóversenyt korlátozzák – jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek videókonferenciája után. A pénzügyminiszter kiemelte: a jelenleg formálódó javaslat szerint amennyiben a multinacionális vállalatcsoport a minimum adómérték alatt marad egy adott országban, a különbözetet más ország – elsőként az anyavállalat országa – szedné be helyette. Ez hátrányosan érintené Magyarországot, hiszen Európában hazánkban a legalacsonyabb, 9 százalék a társasági adó mértéke – olvasható a minisztérium közleményében.

– Magyarország kiemelten fontosnak tartja a valós gazdasági tevékenység kivételként kezelését, valamint a javaslatok uniós joggal való összhangjának vizsgálatát – jelentette ki Varga Mihály. Mint mondta: Magyarország egyetért ugyanakkor azzal, hogy az államok a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) keretében a digitális gazdaság adóztatásával összefüggésben globális megoldáson dolgozzanak. A kormány olyan megoldást tudna támogatni, amely széles körű kompromisszumon alapszik, és elkerüli a kettős adóztatást.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.