Vegyes nap a tőzsdén, kissé csökkent a BUX

Forrás: MTI2019. 09. 02. 20:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 86,69 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 39 707,43 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 2,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a vezető papírok közül csak az OTP tudott erősödni, a bankpapír piacán megszűnt a múlt heti eladói nyomás.

A többi nagy részvénynél az eladók domináltak. A Mol és a Richter esetében ez azért különös a szakértő szerint, mert a forint gyengül, ami elvileg mindkét cég számára kedvező.

Kiemelte ugyanakkor, hogy nem a vállalati hírek mozgatták a piacot. A hétfői mozgásokból véleménye szerint nem lehet érdemi következtetéseket levonni, mert az amerikai piac zárva volt, emiatt a forgalom alacsony maradt.

A Mol árfolyama 44 forinttal, 1,49 százalékkal 2904 forintra csökkent, 345,2 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,08 százalékkal 12 140 forintra nőtt, forgalmuk 1,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,95 százalékkal 419 forintra esett, forgalma 21,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,90 százalékkal 4980 forintra gyengült, a részvények forgalma 290,7 millió forintot ért el.

A BUMIX 4220,80 ponton zárt hétfőn, ez 7,29 pontos, 0,17 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.