Verseny az innovatív megoldásokért (X)

A Rollin Technologies, a PiggyBanx és a Solar DAO állhatott az MVM EDISON 2020 startup verseny képzeletbeli dobogójára. Az első három helyezettnek lehetősége lesz, hogy akár 50 millió forint értékű magvető befektetéshez jusson az MVM Csoporttól.

Forrás: MVM Zrt.2020. 06. 03. 23:22
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén negyedik alkalommal hirdette meg az MVM Csoport az EDISON startup versenyt, amelyre minden várakozást meghaladó, 220 pályázat érkezett. A kezdeményezés a jövő ígéretes és egyben piacképes fejlesztéseit kívánja felkutatni, idén több új kategóriában is. A jövő energetikáját és fintech megoldásait meghatározó innovációk mellett a jövő otthonaira, városaira és a digitális infrastruktúrára vonatkozó innovációkkal is nevezhettek a fejlesztők. A legjobb hét pályázó csapatot szakmai zsűri választotta ki, ők a második forduló többhetes, a pandémiás helyzet miatt online képzési programján vehettek részt.

A hét döntős csapat a szakmai zsűri előtt mutatta be projektjét rendhagyó módon online eseményen május 28-án, a Demo Day-en.

Szakmai zsűri értékelt

A zsűri tagja volt Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója, Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. csoportszintű technológiai innovációs igazgatója, Márton István, a Smart Future Lab Zrt. vezérigazgatója, Kölkedi Krisztián, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal főosztályvezetője, Mikesy Álmos, a Hiventures vezérigazgató-helyettese és Dervalics Ákos, az Innoenergy HUB Hungary country managere.

Hárommillió forint támogatásban részesült az első helyezett Rollin Technologies. Déri Huba, Tar Dávid és Dominkó Dániel az elektromos rollerek, illetve a rollermegosztó szolgáltatók számára fejlesztett ki megoldást a töltési költségek és struktúra optimalizálásához.

A csapat vezetéknélküli indukciós töltőállomása olcsó, egyszerű és környezetbarát, könnyen használható dokkoló. A rollert használóknak mindössze bele kell helyezniük a járművet az állomásba, máris elindul a töltés. Így a következő felhasználó feltöltött járműhöz jut majd.

A fix állomáson a fejlesztők biztosították a kormányok gyors fertőtlenítésének elhetőségét is. Amint elkezdődhet az állomások gyártása, a hazai piac mellett idővel szeretnék meghódítani az európai felhasználókat is, ezáltal támogatva az okosvárosok és a fenntartható lokális közlekedés további fejlődését.

A második helyezett PiggyBanx kétmillió forintos támogatáshoz jutott. Kovács János, Vesztergom Balázs, Szilágyi Ádám, Szliva Anikó és Szabó Dániel szerint a fiatalok többségére nem jellemző a tudatos költekezés. A 18 év alatti korosztálynak elenyésző része van tisztában saját pénzügyeivel, és még kevésbé jellemző, hogy időben kezdene takarékoskodni. A PiggyBanx fintech applikációja újfajta módon támogatja a kiskorúak megtakarítási céljait.

A generáció megszólításához a gamifikációt és a közösségi élményt ötvözik a pénzügyi világgal, így a megtakarítás pozitív tapasztalása erősödik. A mobilos applikációban egy malac aranyos interakciókkal hálálja meg a digitális perselybe helyezett összeget. A malac társ, aki örül, ha foglalkoznak vele és segít a kitűzött megtakarítási célok elérésében.

Egymillió forintos támogatáshoz jutott harmadik helyezettként a Solar DAO csapata. Lénárd Adrián és Földes Áron alkotása egy energiaközösségi platform, a termék nevének második fele nem központosított, önműködő vállalati szervezetet jelent. A fejlesztés blockchain technológiával teszi lehetővé, hogy bárki, akár kisebb összeggel is befektethessen megújuló enerigás beruházásokba. A közösségi finanszírozáshoz hasonló elven működő demokratikus befektetési alap a napelemes energiatermelés adaptációját hivatott felgyorsítani. A maga nemében egyedülálló fejlesztés eredményeként a nap- és egyéb megújuló energiák felhasználása a közösség erejével terjedhet el szélesebb körben.

Megnyílnak a lehetőségek

A nyertes csapatok részt vehetnek a Lisszabonban megrendezett Web Summit 2020 rendezvényen, illetve egyéves LinkedIn Premium Business előfizetést is kapnak. A legjobbaknak a későbbiekben esélye lehet egy, legfeljebb 50 millió forint értékű magvető befektetés elnyerésére az MVM Csoport inkubátor cége, az Smart Future Lab Zrt. részéről.

Egyre profibbak a fiatal feltalálók

– Nagyon sokféle szempontot mérlegelünk a győztesek kiválasztásánál, és ezt a zsűri összetétele is biztosítja. Fontos, hogy minél szélesebb ügyfélkört érintsen a megoldás, illetve hogy ténylegesen vonzó legyen a fogyasztó számára, életképes legyen hosszabb távon – mondta Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. csoportszintű technológiai innovációs igazgatója az eredményhirdetés után. Hozzátette, hogy ahogyan az MVM EDISON is minden évben igyekszik megújulni – idén új kategóriaként megjelent a fintech –, úgy a startupok is friss ötletekkel állnak elő. – Egyre jobbak, egyre profibbak a csapatok, mire a döntőbe kerülnek: ez vonatkozik az ötletek és a pitchek minőségére is. A korábbi EDISON programok nyertes startupjaiba számos esetben befektetett az MVM inkubátorcége, a Smart Future Lab. Van, amelyiknél második körös befektetés is történt, de olyan is, amelyikből már ki is szállt a vállalat, vagyis a nagykönyvnek megfelelően menedzseljük a startupokat. Ez azt is jelenti, hogy az EDISON-on nyerni nem garancia a sikerre, de ez az iparág már csak ilyen. Reményeink szerint folytatjuk majd az innovátorok felkutatását egy következő MVM EDISON megméretésen – jelezte az innovációs igazgató.

Bertalan Zsolt a döntő estéjén tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy a mostani helyzetben minden eddiginél fontosabb, az innovatív eszközök felkutatása, amelyek nagyban hozzájárulhatnak az energiaellátás hatékonyságának növeléséhez, az MVM Csoport működési mechanizmusainak még gyorsabbá tételéhez. Elmondta, hogy a mai MVM Csoport minden idők legösszetettebb MVM- je, hiszen gyakorlatilag mindent felölel, ami az energetikához kapcsolódik. Termel, tárol, kereskedik, eloszt, szolgáltat, tervez, épít, szállít, adatátvitelt biztosít, inkubál. Az elmúlt pár év, de akár az elmúlt néhány hónap is bebizonyította, hogy a változások felgyorsultak ebben a szektorban is. Akár napok alatt megváltozhatnak trendek, amelyek azonnali reakciókat kívánnak – mint arra a járványhelyzet is rávilágított.

A döntős csapatok

AiVenture

Amanda, a chatbot a hotelek és irodaházak recepcióján láthatja el az ismétlődő és monoton feladatokat: a ki- és becsekkolást, vagy az általános információk bekérését. A 3D-s, animált digitális recepciós, aki képes az arcfelismerésre is, beszélgethetünk vagy információt kérhetünk tőle, de üzenetet is küldhet a hotelben tartozkodónak arról, hogy várunk rá. Az AiVenture csapat jelenleg a pilot projekt elindítását tervezi, öt éven belül pedig nemzetközi szinten is ismertté tennék Amandát. A jövőben a virtuális recepcióra fejlesztések várnak, idővel akár mozogni is megtanítanák.

MyEnerGIS

Hová érdemes napelemet telepíttetni? Hány százalékát tudja fedezni a jelenlegi energiafogyasztásunknak? Mennyi idő alatt térülne meg? Ezeket a kérdéseket is megválaszolja a MyEnerGIS szolgáltatás, amely a térinformatika eszközeivel határozza meg a napelemek optimális telepítési helyét egy adott településen. Miután a városról olyan 3D-s modell készül, amelyen szimulálják a Nap látszólagos mozgását is, kiszámolják, hogy mely területre mennyi közvetlen napsütés érkezik. Az eredmények alapján online térkép készül. A szolgáltatást cégek rendelhetik meg, a végfelhasználóik ingyen használhatják a weboldalt, és válszthatnak az adott cég termékei közül. Végeredményként egy olyan dokumentum születik, amely árajánlatként is szolgál, így növelhető a magánszemélyek és az egyes döntéshozók befektetési hajlandósága.

Project Heline

A zöld energiához való hozzáférést demokratizálná a Project Heline csapata egy digitális, felhasználók közötti direkt, leginkább számítógépes kapcsolaton alapuló platformmal. A projekt két ügyfélkor problémáját hivatott megoldani egyetlen felületen. Egyfelől azon lakosok is megújuló energiaforrásból fedezhetik az áramfogyasztásukat, akik nem tudnak otthon napelemet üzemeltetni, másfelől a lakossági napelemes termelők értékesítetik a többletenergiát. A projekt nagyban hozzájárulhat a napelemtelepítés népszerűsítéséhez, buzdítva a lakosságot az ebben rejlő lehetőségek kiaknázására.

Walk’2’Watt

Olyan telefontokot fejleszt ki a csapat, amely a mozgási energiát felhasználva a telefontokba beépített vékony akkumulátort tölti. A speciális műanyagtok a mozgás és a használat közben keletkezett súrlódási energiát alakítja át elektromos árammá. Amikor a felhasználó húsz-harminc százalékkal szeretné tölteni a telefonját, akkor az általa addig megtermelt energiát egy gombnyomással át tudja irányítani a telefonba. A Walk’2’Watt csapat célja, hogy világszinten hasznos és ismert terméket fejlesszenek, a jövőben pedig új termékcsaládokkal kiegészülve jelen legyenek az európai és ázsiai piac szereplői között is.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.