Versenytársat kaphat a MÁP+

Magyar Nemzet
2020. 02. 25. 15:09
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legalább tízéves lekötési kötelezettséggel indítaná el a hazai pénzügyi kormányzat a nyugdíjkötvényt, amelyet magánszemélyeknek, nem pedig intézmények számára kínálnak majd.

Mint a pénzügyminiszter az Mfor.hu-nak adott interjúban fogalmazott: ahogy a gazdaságvédelmi akcióterv első, tavalyi szakaszának egyik fontos eleme volt a Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz), úgy a következő akcióterv része lehet a nyugdíjkötvény. A piacon még ebben az évben megjelenő nyugdíjkötvénnyel arra készülnek, hogy a nyugdíjcélú megtakarítók számára olyan vonzó papírt kínáljanak, amely kamatozását, hozamát tekintve akár a MÁP Plusszal is versenyképes lehet – emelte ki Varga Mihály.

A pénzügyi tárca első embere részletezte: olyan konstrukciót szeretnének bevezetni, amelyik annál kedvezőbb feltételekhez juttatja a vásárlót, minél fiatalabb korban, minél hamarabb vásárol be a papírba.

Kedvező hozamot, kedvező kamatozást, kellő rugalmasságot akarnak biztosítani, ami lehetővé teszi, hogy bármikor ki lehessen egészíteni a megtakarítást, az ügyfél igényétől függően – idézett az interjúból a távirati iroda. A futamidő pedig attól függ, hogy a nyugdíjkorhatár előtt mennyivel indul a befektetési időszak.

A szintén idén piacra kerülő zöldkötvényről jelenleg két piacon tárgyalnak, Japánban és Kínában. Három-öt éves futamidejű kibocsátásban gondolkodnak, az innen befolyó összegből pedig célzottan klímavédelmi beruházásokat terveznek finanszírozni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.