Zöld jelzés az új beruházási támogatásoknak

Először tanácskoztak az európai kereskedelmi miniszterek a pandémia kitörése óta.

Magyar Nemzet
2020. 04. 10. 19:53
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Engedélyezte az Európai Bizottság a gazdaságvédelmi akciótervben meghirdetett új beruházás-támogatási rendszer elindítását, amelynek keretében legfeljebb 800 ezer euróval támogathatják vállalatok magyarországi beruházásait – közölte Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter kifejtette: egyeztetett Phil Hogannel, az Európai Unió kereskedelmi biztosával, mivel jövő héten a világjárvány kitörése óta először tanácskoznak az európai kereskedelmi miniszterek. Kiemelte: a biztossal egyetértettek, hogy a nemzetközi áruforgalom korlátozására senkinek sincs joga. Ha ez mégis megtörténne, az súlyos gazdasági veszteségeket okozna minden országnak a kontinensen – magyarázta. A miniszter hangsúlyozta: lényeges az is, hogy az EU tovább lazítsa a beruházások állami támogatására vonatkozó szabályokat, hiszen ez fontos előfeltétele a munkahelyek megvédésének és újak létrehozásának.

Eközben jelentős, ötszázmilliárd euró összegű gazdasági mentőcsomagról állapodtak meg az euróövezethez tartozó uniós tagállamok pénzügyminiszterei a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság enyhítésére – jelentette az MTI. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a megállapodást úgy értékelte, hogy az a szolidaritás szellemében jött létre, talaja lesz Európa felépülésének.

Az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácskozásáról kiadott nyilatkozat szerint a gazdaságösztönző mentőterv három pillérre épül majd: az Európai Stabilitási Mechanizmus 240 milliárd euróig terjedő megelőző hitelkeretére, az Európai Bizottság százmilliárd eurós munkahelymegőrző programjára, valamint az Európai Beruházási Bank kétszázmilliárd euróig igénybe vehető garanciaalapjára, amely a vállalatok likviditásának támogatását szolgálja.

Az eurócsoport egy további forrás, egyfajta „helyreállítási alap” elfogadását is javasolni fogja a recesszió utáni fellendülés elősegítésére, de ennek finanszírozása egyelőre viták tárgyát képezi. Hollandia és Németország továbbra sem támogatja, hogy a válságkezelés költségeinek fedezésére az uniós tagállamok közösen bocsássanak ki állampapírt (koronakötvényeket), miután Olaszország, Spanyolország és Franciaország „nem megbízható” a költségvetési fegyelem terén.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.