időjárás 12°C Vilhelmina 2021. September 19.
logo

Negyedszázada robbant ki a Tocsik-ügy

A botránynak politikai szála is volt, felbukkantak benne az MSZP-hez és az SZDSZ-hez közeli „alvállalkozók”, a politikai érintettek azonban megúszták.

HÍRZÓNA

Aktuális

Elhordjuk az irháját

Az Oscar mellett a legnagyobb éves divateseménynek számító jótékonysági rendezvény minden korábbinál több politikai üzenetet hordozott.

PC19

Matolcsy György: A járvány gazdasági következményei

A Covid–19 negyedik hullámában vagyunk. Már láthatók azok a következmények, amelyek átformálják működésünket. Gondolkodásban és technológiai fejlettségben 2030-ra ugrottunk előre, már csak a döntéseinkkel kell utolérnünk magunkat.

Fricz Tamás blogja

Isteni nyugalom

Hiteles és élményszerű helyreállítást követően nyáron átadták a regéci vár keleti palotaszárnyának gazdagon berendezett épületrészét.

Faragj carrarai márványt!

Világhírű műve a tizenhét stációból álló lourdes-i keresztút márványszobrai. De Faykod Máriával beszélgettünk.

FÓKUSZBAN

Adjátok vissza a ligeteimet!

Az 1920-as évben nemigen mozgott túl sok magyar küldemény a Kárpát-medencében, ez a képeslap valódi ritkaságnak számít.

Hetvenhat aradi diákot ítélnek börtönre a himnusz éneklése miatt

Folytatódik a népi ellenállás Nyugat-Magyarországon. Az antant jegyzéke a magyar kormányt presszionálná, hogy lépjen fel a helyiekkel szemben, nem az osztrákot, amely képtelen a terület átvételére. A trianoni diktátum szerint a magyar borpárlatot nem hívhatják cognacnak.

Nyugat-Magyarország szembeszáll az osztrákokkal

A bevonuló osztrákokkal hazai kommunisták is jönnek Nyugat-Magyarországon. Bethlen István miniszterelnök kijelenti: a magyar kormány betartotta a megállapodást. Az osztrákok túszokat szedtek, s ezzel elismerték, hogy az ellenállás a lakosság köréből indult ki.

Makrai Pál rockszínpadi évei

Volt betűszedő, korrektor, tányérmosó, majd lett gitáros, énekes és színész. Életpályájának főbb mozzanatait rögzítő könyv jelent meg.

Kerti parti Kisorosziban

Vándorkiállítássá lényegült át az a kerítéstárlat, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) installált június végén Mészöly Miklós halálának 20., születésének 100. évfordulójára.

Ezer fok felett

Pattantyús Gergely üvegművész vándorkemencéjével a Kelet-Mecsekben ismertette meg a közönséget az üvegfúvással.

Extra méretek

Az év eleje óta az Építési Vállalkozók­ Országos Szakszövetsége szerint országosan százhatvan százalékkal emelkedett számos építőanyag ára.

Terepgyakorlatok

A Kabulban maradó pár tucat kínai kereskedő már kapcsolatba is lépett az afgán főváros tálib elöljáróival.

Folyékony fegyver

Az utóbbi évtizedekben eddig nem látott szintre nőtt a víztározók építése, eldurvult a folyók vízkészleteinek rablásszerű kiaknázása és szennyezése is.