Keresés
Magyar Nemzet
2019. október 21., hétfő, Orsolya napja

Interjú rovat összes cikke

257 cikk 1/26 oldal

Valahogy mindig elcsúsztak

Az Újpesti Dózsa 17-szeres válogatott középpályásának bal lábától másfél évtizeden át rettegtek a kapusok, tizenegyest — érvényesen — egyetlenegyet sem hibázott.

Ki kíváncsi a bekkelésre?

Korai még bármit is elkiabálni, de az már megelőlegezhető, hogy a nyáron szerződtetett Hornyák Zsolt vezetésével a felcsúti együttesnek nem lesznek kiesési gondjai.

Átadni egy lelki síkon játszódó történetet

Szente Vajk eddigi pályafutása egyik legsikeresebb rendezésének, az Apácashow című musicalnek tapsolhatott a közönség tegnap a Papp László Budapest Sportarénában.

Német úton megy előre a magyar haderőfejlesztés

Katonai vonalon Magyarország a legjobb barátja Németországnak – véli Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa.

Ide nem kellett a tehertaxi

A Testnevelési Egyetem Atlétikai Tanszékét vezető Szalma László az 1980-as moszkvai olimpián 22 évesen negyedik, az 1988-as szöuli játékokon hatodik lett.

Okostelefonon lehet majd dolgozatot írni

Az ország 3500 általános és középiskolájának valamennyi tantermébe vezeték nélküli internetet kötnek be, a munkával jövőre végezhetnek a szakemberek.

Modric: Csak Franciaországban nem szurkolnak nekünk

Luka Modric, a horvát labdarúgó-válogatott csapatkapitánya is azt hangoztatja a mieink elleni Eb-selejtező előtt, a magyarok Budapesten megmutatták, mit tudnak, nem szabad őket fél vállról venni.
257 cikk 1/26 oldal
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …