Ismét megkezdődött az űrszakemberképzés a Debreceni Egyetemen, azonban a jelentkezőket szorítja a határidő
A jelentkezőkkel már augusztus 28-án megtartják a felvételi elbeszélgetést, a képzés pedig szeptember 20-án kezdődik.
Forgalmi és közlekedési információk kedd délelőtt.

Bartosz Grzelak mellett a hazaiak trénere is elmondta véleményét.

Mind a négy nemzetközi kupában érdekelt csapatunk nyerni tudott az NB I 2. fordulójában.

Ami már nyílt titok volt, most már tény: a Szpartak Moszkva elcsábította a brazil futballistát a Ferencvárostól.

Svédország lesz a mieink ellenfele kedden a legjobb nyolc között az olimpián.

Húsba vágó szavak a sokszoros világbajnok Senánszky Petrától, aki nem jutott be a döntőbe Párizsban.

A Fradi holland trénere eddig veretlen csapatával.

Csötönyi Sándor szerint gyalázatos döntés született a NOB részéről, hogy ringbe léphetett az algériai bokszoló.

Tim Robbins és társulata a Csokonai Nemzeti Színházban vendégszerepel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.