Karácsony hagymázas álmodozásai
A rá szavazó baloldaliak ugyanazt kapták jutalmul, amit a nem rá szavazók büntetésül.
Vidéken megszűnt a baloldali összefogás, hat megyei jogú város közül egyikben sem indulnak együtt most vasárnap.

A hódmezővásárhelyi polgármester, a baloldal miniszterelnök-jelöltje ingyenbuszjáratokat ígért, de borzalmas szolgáltatás, vizsgálat és bírság lett a vége.

Több jel utal arra, hogy itt nem állnak meg, és a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választáson be akarják fejezni, amit elkezdtek.

A Magyar Nemzet értesülései szerint a főváros I. kerületének polgármestere indul a Párbeszéd női társelnöki posztjáért.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként még az antiszemitizmus hazai terjedése miatt aggódott.

Robert Habeck szerint a bérlakásokban csökkenteni kellene a törvényben előírt legalacsonyabb hőmérsékletet.

Komoly tétje van a jövő heti időközi választásnak – nyilatkozta lapunknak Ferencz Orsolya, a Fidesz önkormányzati képviselője.

A pártalapítás komoly konfliktust okoz a Mindenki Magyarországa Mozgalomban.

A bukott miniszterelnök-jelöltnek két kihívója is akadt a Mindenki Magyarországa Mozgalom szombati tisztújítóján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.