Ezt gondolja Karácsony Gergely az ellenzék bukásáról + videó
Bárki lett volna az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, ugyanúgy kikaptak volna – mondta a főpolgármester.
Egymást hibáztatják a baloldal történelmi veresége miatt.

Jogosan rágtak be rá a baloldalon, ez a kis választási játék ugyanis nem kevés millióba és újabb négy évbe (ha nem többe) került. Amerikában is iszonyú mérgesek lehetnek.

A lengyel politikus beszállt az Emmanuel Macron és Mateusz Morawiecki közötti üzengetésbe, s szokásához híven a magyar miniszterelnököt is felemlegette.

Történelmi bukás után sincs felelősségvállalás és következmény a baloldalon.

A főpolgármester az ATV Egyenes beszéd című műsorában közölte: számot vetett magával.

Az első reakciók alapján nem várható semmiféle érdemi változás a szivárványkoalíciónál.

A választási eredmény és a baloldali politikusok önkritikájának hiánya is terítékre került.

A háború és Márki-Zay Péter ámokfutása miatt az elmúlt hetekben szinte észrevétlenül lepleződtek le a Soros által pénzelt NGO-k.

A megválasztott képviselők állítják: kemény kampányon vannak túl, és megdolgoztak a sikerért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.