1 km sugarú maggal rendelkezik és vöröses színű a Naprendszeren kívülről érkezett üstökös

Forrás: MTI2019. 10. 15. 21:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyjából egy kilométer sugarú, szilárd maggal rendelkezik és vöröses színű a közelmúltban felfedezett 2I/Boriszov nevű üstökös – állapították meg a kutatók, akik szerint a csillagközi tér mélyéből érkezett objektum fizikai tulajdonságai a Naprendszerünkhöz hasonló bolygórendszerek létezéséről árulkodnak.

Az objektumot augusztus 30-án fedezte fel Gennagyij Boriszov amatőr csillagász a Bahcsiszerájban lévő Krím-félszigeti Asztrofizikai Obszervatóriumban. A Nature Astronomy című folyóiratban publikált legújabb eredményeket megelőzően a kutatók megállapították, hogy az égitest a mag körüli sűrű gázfelhővel (kómával) rendelkezik és apró csóváját is megfigyelték.

A szakemberek Hawaii-on és Spanyolországban lévő űrteleszkópokkal tanulmányozzák az objektumot.

„Az objektum eddig meghatározott tulajdonságai – az alakja, a színe és becsült mérete – rendkívül hasonlítanak a Naprendszerünkből származó üstökösökéihez” – mondta Michal Drahus, a lengyelországi Jagelló Egyetem csillagásza, megjegyezve, hogy a felfedezés azért fontos, mert bizonyítja, hogy léteznek üstökösök a csillagközi térben, továbbá, hogy a Naprendszünkből ismertekhez hasonló üstökösök más csillagok körül is képződnek.

A 2I/Boriszov a 2017-ben azonosított Oumuamua után a második észlelt objektum, amely a csillagközi tér mélyéből érkezett. A szakemberek az égitest sebessége és – a tökéletes körtől jelentősen eltérő – hiperbolikus pályája alapján állapították meg, hogy egy másik bolygórendszerből származik.

Az egyetem munkatársa, Piotr Guzik szerint már nagyjából egy évtizeden belül megvalósulhat, hogy űrszondát küldenek a Földről egy csillagközi objektumhoz.

A 2I/Boriszov várhatóan december 8-án lesz a legközelebb a Naphoz, majd nem sokkal azután a Földhöz: ekkor nagyjából 300 millió kilométerre fog elhaladni a bolygó mellett.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.