Pintér Sándor: Az uniós nyilatkozat magyar elképzeléseket fogalmaz meg

A belügyminiszter szerint hazánk már jóval korábban hangoztatta Brüsszel jelenlegi állásfoglalását.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 08. 31. 20:48
PINTR Sndor
Az Országos Polgárőr Szövetség küldöttgyűlése Fotó: Mohai Balázs
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az uniós tagállamok belügyminisztereinek kedden elfogadott, az afganisztáni helyzettel foglalkozó nyilatkozata egyértelműen olyan elképzeléseket fogalmaz meg, amelyeket a magyar kormány régóta, már 2015-ös migrációs válsággal kapcsolatban is hangoztatott – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter Brüsszelben kedden a rendkívüli uniós belügyminiszteri tanácsülést követően.

A belügyminiszter elmondta: az állásfoglalás hangsúlyozza, hogy az afgán embereket a térségben kell tartani, és helyben kell őket segíteni a tálibok hatalomra jutása után, ugyanakkor az uniós határokat meg kell védeni. Hozzátette: azt a magyar javaslatot is támogatták a uniós tagországok belügyminiszterei, amely szerint a nyilatkozat önmagában nem elég. Abból minél előbb konkrét programot kell készíteni, amelyet aztán meg kell valósítani.

– Ha nem hajtjuk végre a nyilatkozatot uniós szinten, akkor ezek csak üres szavak maradnak, és semmi nem fog történni az afgán menekültek és az unió védelmében

– hívta fel a figyelmet Pintér Sándor.

Arra is kitért, hogy Magyarország nem zárkózik el a veszélyben lévő afgánok térségbeli támogatásától, különös tekintettel a nők és gyermekek helyzetére. Mindazonáltal nagyon fontos, hogy Európa határait azok léphessék át, akiket mi befogadunk – tette hozzá. Mint mondta, Magyarország jelenleg nem vesz át menekülteket más országokból, mivel meg kell vizsgálni, hogy mely személyek segítették a magyar kontingens munkáját Afganisztánban, és ennek fényében kell róluk dönteni. 

– Csak azért, mert valaki afgán állampolgár, magyarországi befogadását nem feltétlenül támogatjuk – hangsúlyozta.

A terrorizmusra utalva a belügyminiszter kifejtette, hogy egyelőre nem lehet tudni, kik érkeznek és kiket küldhettek a tálibok, ezt tüzetesen ki kell vizsgálni, ahogy az Europol, az unió bűnüldöző ügynöksége is felhívta erre korábban a figyelmet.

A rendkívüli tanácskozás végén elfogadott nyilatkozat szerint az EU állást foglalt a nagyszámú menekültnek, illetve migránsnak otthont adó tranzitországok és az Afganisztánnal szomszédos államok támogatása mellett. Továbbá az afgán régióból érkező illegális migrációs hullám megelőzése érdekében megerősíti határellenőrzési kapacitásait, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az afganisztáni helyzet ne jelentsen új biztonsági fenyegetést az uniós polgárok számára.

– A további erőfeszítések részeként az uniós tagállamok támogatást nyújthatnak önkéntes alapon történő áttelepítés formájában, kiemelten kezelve a kiszolgáltatott személyeket, például a nőket és a gyermekeket

– olvasható a nyilatkozatban.

Borítókép: Pintér Sándor belügyminiszter. Fotó: Mohai Balázs

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.